Haller Szilvia

Zimmer Szilvia, recepciós és asszisztens

  • 2003-ban végzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán idegenforgalmi szakmenedzserként.
  • 2007-ben Kereskedő-vállalkozó szakképesítést szerzett a Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetségénél.
  • 2010. januárjától dolgozom a Bák-ban, recepciós/állatorvosi asszisztensként.
"A munka legszebb része számomra az, amikor egy hosszadalmas, reménytelennek tűnő, mégis kitartó küzdelem után a beteg gyógyultan, gazdája pedig boldogan távozik tőlünk. Ezen kívül nagyon jó érzés nyomon követni egy-egy kutyus, cica fejlődését, növekedését, pár hetes korától kezdve - sok ilyen kis "saját", rendelői kedvencünk van.
Egy cicával együtt nőttem fel, aki 9 éves koromtól egészen 23 éves koromig élhetett velem, Balogh doktor közreműködésének és operációjának köszönhetően. Most is egy macskám van. Nagy vágyam egy-két-három nagyobb testű kutya is, de egyelőre ez még nem megoldható.
Hobbim az olvasás, zene, koncertek."

!

Szakrendelés daganatos, hormonbeteg állatoknak, szaporodásbiológiai szakrendelés tenyésztőknek, kisállat pajzsmirigy szakrendelés és állatorvosi rendelő címe:

Bp., 1221 Kossuth L. u. 52.


Tel: 06-1-229-38-65


H-P 8-20 Szo 9-12


ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS ITT!

 

Hirdetőfal

ÚJ HIRDETÉS
2019.05.16
Our team are actually a cleansing business in New york accomplishing Cleaning Service NYC. Cleaning Service NYC your residences fast and inexpensive. If you need to have quality uvlugah as an example: Cleaning Service New York City, that our company is actually precisely for you. We in New york job merely specialists! Possibly order manner! Job stored very premium quality and also at min cost! Our team provide you great In home cleaning East Village and also great mood! Housekeeping hotel Midwood : <a href=https://www.cleaning-master.com>postconstruction cleaning</a>
2019.05.16
Эта международная компания ПБОЮЛ ВЛДААО Великие Луки проводит современным методом теле-видео инспекциюинженерных систем, сетей хозяйственно-бытовой, сетей хозяйственно-бытовой, водостоков, канализации, водопроводов и т. д. Телеинспекция труб осуществляется видеокамерой, которая передвигается по трубе и дает вид на видеомонитор и в одно и то же время выполняется видеозапись изображения. Подобная видиодиагностика даёт все возможности для того, чтобы определить качество стыков и стенок труб, места расположения свищей, изъянов и других дефектов, выявить засоры и инородные объекты, незаконные врезки и тому подобное. Видеоинспекция также может быть использована и при приёме труб по окончании строительного производства, проведения ремонта. Большим положительным моментом устройства телеинспекции несомненно является её мобильность, легкость доступа к трубам, а кроме того возможность получать изображение рассмотреть внутреннюю часть труб путем видео изображения. Эта компания Предприниматель без образования юридического лица ЗЩАСЛ Чайковский сотрудничает с объектам как индивидуальных так и правительственных предприятиях. Полная очистка скважин - <a href=https://synergy90.ru>Обслуживание скважин</a>
2019.02.18
Sziasztok! Keresem cicamat aki tegnap tunt ep, nyakan egy sebbel, ha látná valaki, akkor kerlek titeket jeleljetek. Egy cirmos cica. 06307294720