Már nagyon ideges vagyok és úgy érzem muszàj irnom egy állatorvosnak mert amióta balesete lett a cicàmnak azóta alig alszom, van hogy éjszaka közepén felijedek és az első dolog az hogy őt keresem. Kicsit hosszúra sikerült ez az üzenet de nagyon megköszönném ha elolvasná és tanácsot tudna adni.
2 napja a cicám leesett a konyhaszekrényről a pultra. Rosszul landolt és fejreesett. Általában akkor megy fel ha ételt csinálok. Onnan nézi amit csinálok és játszunk közben. Eddig többször is leesett onnan egyszer a hátára érkezett egyszer pedig a mosogatòba landolt, elszaladt de semmi komoly nem történt. Viszont a legutóbbi esésnél a feje tájékán rohamot kapott ami 3 másodpercig tartott. Kinyilt a szája és rángatózott a feje. Majd elszaladt az ágy alá. 2 órát volt bent aztán bement az egyik buvóhelyére. Többször ellenőriztem akkor is és most is óránként megnézem hogy hogy van. Amióta ez megtörtént olyan mintha teljesen másik macskám lenne. Lassabban csinál mindent, de nem szédül, motorikus funkciói rendben vannak, eszik, iszik, dorombol, mászás, ugrás is ugyanúgy megy neki mint eddig, semmilyen sérülés nem látszik a fején, sem dudor, nem vérzett be a szeme. Olyan mintha csak a személyiségében és értelmiszintjében változott volna negatív irányba. Eddig sem volt szociális tipus de azért napi kétszer bejött a szobámba meglátogatni. Amióta megtörtént azóta nem is keres engem. Olyan helyeken alszik ahol eddig sohasem szokott. Általában együtt ettünk, de már oda se jön ha ételt csinálok. A megszokott helyén is csak akkor alszik ha én odateszem. Ha kézbe veszem akkor vagy elmegy vagy azonnal elalszik és ez se volt eddig jellemző rá. Ami a legijesztőbb az az arckifejezése és a szemműködése. Érdektelen arckifejezése lett. Van hogy néz rám de nem követ engem a szemèvel. Egy ponton marad a tekintete mintha kikapcsolt volna. Az újjmozgást is csak részlegesen követi. Tompább reakciói lettek a hangokra. Van hogy csak bámul a semmire. A pupillái is lassabban tágulnak és szűkűlnek. Próbáltam játszani vele, játszott is de jóval lassabb lett. Olyan mintha semmi sem érdekelné már. Tudom hogy orvoshoz kellene vinni, de a fent említett tünetek egyike sem annyira súlyosan szembetűnő, tehát nem olyan lett mint egy szobanövény de mégis nekem aggasztóak ezek a változások. A családtagok észre sem vették ezeket változásokat, de én igen mivel sokat vagyok vele .Sőt olyan mintha lenne valami javulás is. Amikor megkér hogy nyissam ki az ajtót vagy megkér hogy menjek vele valahova akkor olyan mintha visszatérne a régi személyisége(az első napon meg sem szólalt)és ami mégnagyobb reményt adott az az hogy ma amikor aludt akkor megsimogattam és felijedt és nyávogott egyet ami nála mindig is ìgy volt de a baleset óta semmi reakciója nem volt erre egészen ideáig. Szeretném tudni hogy mennyire súlyosak ezek a tünetek. Nehéz ezt leírni, de kellene valami megerősítés hogy ez nem valami maradandó agyi károsodás. Tanácsra lenne szükségem hogy mit csináljak vele hogy gyorsabban visszakapjam a régi személyiségét. Remélem “csak” sokkot kapott a balesettől, vagy “csak” depressziós lett.
Nézze számomra már az is gyanús, hogy a cica többször leesett a konyhapultról. Az sem szokványos egy egészséges, jól koordinált macska esetében.
Én mindenképpen arra biztatom, hogy vigye el állatorvosához a cicát, mondja el a történteket, megfigyeléseit és kérje meg őt a cica részletes kivizsgálására. Csak így derülhet, ki, hogy volt-e már korábban is, vagy a baleset miatt kialakulthatott-e bármilyen sérülés, idegrendszeri károsodás.