Tisztelt Doktor nő/úr!
Szeretnék segítséget kérni a cicám fülével kapcsolatban. Ez a fülprobléma sajnos már több mint fél éve fennáll, És nem akar múlni sehogy. A bal fülében belül egy piros, duzzadt látható, és a fül teljesen gennyes amit folyamatosan tisztítok neki hogy elviselhetőbb legyen. A cicán nem látom hogy fájdna neki, de gyakran rázza a fejét, és láthatóan zavarja a fülében lévő váladék. Két állatorvos is látta már. Az egyik kétféle készítményt adott, de egyik sem segített. A másik orvos aki több mint 5x látta minden alkalommal azt mondta hogy ez biztos atka így egy antibiotikumos szemcseppet írt fel, ami egy rövid időre eltüntette a gennyet, de később visszatért, a duzzanat pedig ami az elején kicsi volt azóta sajnos még nagyobb lett. Sajnos nem tudom mi tévő legyek hol kapnék hozzáértő segítséget erre a problémára hogy cicám állapta javuljon. Remélem tud segíteni.
A választ előre is köszönöm.
Tisztelettel: G.Kíra
A hallójárat átvizsgálása (nincs-e benne több növedék is) után a váladékból mikrobiológiai vizsgálattal meg kell állapítani, hogy a benne lévő baktériumok, gombák, milyen fülcseppre érzékenyek. A fénykép alapján a váladék nem tűnik atkának, de ezt mikroszkópos vizsgálattal kell leellenőrizni. Az eredmények alapján lehet a kezelést megkezdeni, illetve a hallőjárat átvizsgálása után, a növedékeket műtéti úton el kell távolítani, mert beszűkítik és nem engedik a természetes tisztulást. Esetleg a koponya CT is megfontolható, hogy a fertőzés nem terjedt-e tovább a közép vagy belső fül irányába.
- Macska
- Keverék
- Nőstény
- 1–5 éves
- lakás + kert
- csak kész táp
- kétszer
- soha
- nem szoktam oltatni
- több macska
- igen
- régebben
- nem
- igen
- igen
- nem változott
- igen
- Kisvárosban

