Jó napot kívanok! 11 éves, ivartalanított, benti fiú cicámra április óta epés hányás, fogyás és hullámzó étvágy, néha kedvetlenség jellemző. Az év eleji 3,9 kg után, most 3,3 kg. Volt áprilisban vérvétele, rendben volt, a pajzsmirigy értéke 39. Quamatel minit kellett neki adnom először negyed szemet 5 napig, majd újra visszavittem az állatorvoshoz a továbbra is fennálló tünetei miatt. A Quamatelt kellett továbbra is szednie 3 hétig napi fél szemet reggel, ennek a végére értünk ma, szőroldó pasztát is kap 4 napja este. Új eledeleket adok neki, ezeket fokozatosan próbáltam bevezetni, mert a régi száraz és aztán az alutasakos eledelét is kezdte elutasítani. A tünetei változatlanul fennállnak. A széklete rendben van. Egyébként tavaly tavasszal is volt hányása, főként étkezés után egyből, és párszor epés, de akkor az étvágya, kedve jó volt. Orvoshoz vittem akkor is, két antibiotikum kúrája volt, majd kapott szteroid injekciót nyáron, mert nagyon vakarózott+ 3 hónapig bolhairtó cseppet, mert bolhás lett egy kiscicától akit hazahoztam (örokbeadtam tavaly). Oltást 2021-ig, 7 éves koráig kapott, utána az orvos azt mondta, már nem kell. Mit tehetnék hogy rendeződjön az emésztése?
A rendszeres hányás és fogyás hátterében számos ok állhat, a kezdve a szőrcsomó vagy más idegen testtől a kezdődő cukorbetegségen, vesebetegségen, táplálék allergián stb. át a gyomor, bél daganatokig. Alapos kivizsgálás (vérlabor ultrahang, rtg, stb) nélkül nem lehet megmondani, mi lehet a kiváltó ok.