Fehér cicafül

2020.06.10.

Van egy utcáról beszokott, hófehér cicánk (nagyjából 10 évesre saccolják, de senki sem tudja pontosan), azonban már amióta ismerjük (3 éve), a bal füle belseje mindig fekete, sebes. Már a létező összes fülcseppel próbáltuk kezelni az orvosok tanácsára, de sajnos semmi nem gyógyította meg, maximum a tüneteket enyhítette a kezelés ideje alatt. Kék lukács krémmel is kenegettük, amitől a sebek be is gyógyultak,azonban a feketeség akkor sem múlt el, majd amikor abbahagytuk a mindennapos fülkenegetést, a sebek is visszatértek. Időközben a fülei hegyén is fekete foltok, daganatok alakultak ki, melyek fülcsonkítással el lettek távolítva, akkor citológiai mintát is vettek a füle belsejéből, mely alapján azt állapították meg, hogy nem rákos. Több orvosnál is jártunk már, mindenki tanácstalan, azonban a sebek az idő múlásával egyre súlyosabbak, fejét gyakran rázza. Az egyik orvos felvetette a lehetőséget, hogy ki kellene műteni a hallójáratát, azonban már a füle hegyének a levágása is nagyon megviselte a cicust, és ez ennél még komolyabb műtét, idős kora és érzékeny természete miatt nem szeretnénk ilyen tortúrának kitenni. Továbbá attól is tartunk, hogy romlana az egyensúlya, illetve az életminősége is ezáltal. Mit javasol ilyen esetben? Szíves segítségét előre is köszönöm: Egy aggódó cicagazdi

Leírása alapján (befogadott, most is kijáró fehér fülű 10 év körüli cica) és a hosszan fennálló, terápia rezisztens elváltozás jelenléte a napsugárzás okozta laphámrák (white cat disease, SCC) az ellentmondó citológiai lelet mellett is nagyon valószínűsíthető. Ha állatorvosa emellett a hallójáratban is súlyos elváltozásokat (váladék, parazita, fekély, növedék ?) lát és a hallójárat(ok?) eltávolítását is ajánlja, az tovább bonyolítja az ügyet.

Állatorvosa nyilván pontosabban látja a helyzetet, míg számomra nem világos az sem, hogy egy betegségről, vagy többről van-e szó. Nem tudom, hogy voltak-e vírustesztek, állhat-e immunszupresszáló vírusfertőzés, vagy esetleg allergiás betegség is a makacs elváltozások hátterében.

Mivel én nem látom a pontos okot, én csak részletes kivizsgálást javasolhatok. Ha állatorvosa már világosan látja a helyzetet, akkor az ő tanácsát, ajánlatát érdemes megfogadni.

  • Macska
  • házi
  • Nőstény
  • 5–10 éves
  • lakás + kert
  • csak kész táp
  • nem viszem sétálni
  • néha
  • évente, veszettség + kombinált
  • nincs
  • igen
  • régebben
  • nem
  • igen
  • igen
  • nem változott
  • nem
  • Kisvárosban

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
th[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993