Feltehetően veseelégtelenség macskánál

2020.02.25.

Tisztelt Doktornő!
16 éves, lakásban tartott, ivartalanított kandúr cicám laborértékei:
magas:-kreatinin háromszros
– karbamid háromszoros
– kálium kissé emelkedett
– magnézium kissé emelkedett
– ck kétszeres
– foszfor háromszoros
alacsony:- albumin
A pajzsmirigyre utaló értékei normálisak.
Rengeteget iszik és pisil. Egy hét alatt háromszor hányt.
A fogait novemberben ellenőrízték és kezelték. Akkor a labor még nemvolt ilyen rossz, de a szokásai megváltoztak, szeparálódni kezdett, és észrevettük, hogy néha eszi az almot.
Vitamint, szőremésztőt rendszeresen kap, már nem almot veszünk, hanem homokot. Azt nem eszi.
Az állatorvos veseelégtelenséget állapított meg. Kap foszfor kötő és szívtámogató gyógyszert és Royal Canin Renal száraz és nedves tápot, de mára gyakorlatilag semmit nem eszik, csak iszik. Rengeteget. Mindennel próbálkoztunk (sonka, máj, bevallom még a nyers etetéssel is), de néhány falat után már nem eszik tovább. Novembertől mostanáig nagyon lefogyott. A hívásra hanggal jelez, de már egyáltalán nem keresi és tűri a fizikai kontaktust. Többnyire alszik, vagy kuporog.
Szeretném megkérdezni, van-e még valami, amit tehetünk érte? Nem szeretném végignézni, ahogy eléhezik.

A tünetek és a laborértékek alapján biztosan kimondható a veseelégtelenség a cicánál, de nagy kérdés, hogy mi okozhatja a veseelégtelenséget. Ha a hyperthyreózist ki is zárták, az adatlap szerint nem rendszeresen oltott cicánál akár vírusos eredetű megbetegedés is jelen lehet, ahogyan toxikózis, primer szív- és vesebetegségek, vagy onkológiai betegségek, esetleg más kórképek is állhatnak a háttérben. Ha ezeket is mind kizárták, és ezzel bebizonyosodott, hogy a tüneteket a vesék korral járó elváltozása okozza az alulműködést, akkor infúziós kezelésekkel, diétás tápokkal és otthoni gyógyszeres kezeléssel tudják megpróbálni stabilizálni a cica állapotát. Mindezen próbálkozásokat állatorvosa segítségével lehetséges megtenni.

Remélem kiderülhet a cica állapotának háttere, van még esély a cica stabilizálására, és sikerülhet még jónéhány évet elfogadható állapotban együtt tölteniük.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993