Férgesség

2025.06.30.

Tisztelt Doktornő!
Egy majdnem 3 hetes (1 nap híjján)
németjuhász kölyök, lehet férges és attól el is pusztulhat?
A kiskutya alig múlt 2 hetes amikor 409 grammos volt, ennek ellenére nagy élni akarás volt benne, viszont az anyakutya 10 éves, és egy kölyke született.
Gondoljuk, hogy a korából adódóan, (illetve 4 napja kb észrevettük, hogy be van gyulladva a füle, voltunk állatorvosnál és a bűzmirigyét is ki kellett nyomni) nem volt megfelelő a teje ahhoz, hogy optimálisan fejlődjön a kiskutya.
Egy hetes koráig szépen fejlődött, utána viszont nem.
Egy hozzáértő ismerősünk àtvette tőlünk a kiskutyát 2 hetesen 2 naposan, mondta, hogy mohón eszik, nemrég ellett idegen szukàhoz is betette szopni, a kiskutya fejlődött, úgy tűnt, hogy minden rendben van.
2,5 nap elteltével viszont azt mondta, hogy nem akar enni a kutya, később délutàn állítása szerint erőszakkal evett egy keveset..illetve mondta, hogy éjjel sírt, mert fájt a hasa.
Másnap mondta, hogy jó a széklete, de hogy férges, előtte kapott féreghajtót nem sokkal, este pedig írta, hogy elpusztult a kölyök.
Lehetséges ez az egész?
Az anyakutyának korábban soha egy kölyke sem volt férges, és az anyakutya sem soha, ahogy most sem..
Így elég értetlenül állok ezelőtt a dolog előtt.
Válaszát köszönöm előre is!

Egy három hetes kutyakölyök a környezeti hatásokra még nagyon érzékenyen reagál, a leírás alapján számos oka lehetett az elhullásnak. Lehetett valóban akár férgesség is. Önmagában az, hogy az anyakutya nem ürít bélférgeket, nem jelenti azt, hogy nem is fertőzött. Egyes férgek vándorló lárvái már a méhben megfertőzhetik a magzatot, ami a születés után nem sokkal már tüneteket okozhat. Erősebb féregfertőzés esetén a féreghajtás hatására elpusztuló bélférgekből felszabaduló toxikus anyagok mérgezést is okozhatnak, ami a néhány hetes kölykökre akár fatális is lehet. Ezen túlmenően a mesterséges etetéskor félrenyelés okozta tüdőgyulladás, bakteriális fertőzés, bélsárrekedés és még számos más ok is elhulláshoz vezethet, akár néhány óra leforgása alatt. is.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993