Gyomorbántalom – paszta alternatíva

2021.01.21.

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

A 3 éves cicám gyomrának gondja van a szőr feldolgozásával, amit lenyel – kiskora óta. Emiatt sokszor volt étvágytalan, illetve, ha éhes is volt, akkor is csak pár falatnyi ételt tudott megenni, telítődött is. Az állatorvosom, aki rendszeresen látja, a Bezo-pet nevű pasztát ajánlotta 2 éve. Mivel sosem használtuk azelőtt, azt javasolta, hogy 3 napig kiskanálnyi pasztát adjak a cicámnak. Így is lett, jeleztem is utána a doktor nőnek, hogy 5 napig nagyon durván ment a hasa tőle. Szerinte nem okozhatott ilyet a paszta, mégis érdekes módon elmúlt utána, addig meg sosem ment a hasa. De nem vagyok orvos, elfogadtam. Ezt követően adtam a cicának heti 2*, aznap még volt hasmenés és másnap is 1-1-szer, de elmúlt. Végül hozzászokott a gyomra. A 2 év alatt eléggé megundorodott ettől a pasztától. Nem adtam neki, mert helyette maláta pasztát kapott. Ugyan nem volt szőr a gyomrában vizsgálatkor, de már azt a pasztát sem hajlandó megenni. Újra vettem bezo-petet, hátha megint ízleni fog, de most azt veszem észre, hogy ingerült és enervált lesz tőle. Felém sosem mutatta, de most van egy kiscica is társaságnak mellé, vele elég elutasító ilyenkor (de csak ilyenkor). És a paszta már nem a feloldást segíti (vagy nem csak), szerintem marja a gyomrát a cicámnak, mert amikor kapja, aznap éjjel citromsárga köpetet produkál, amiben alig van szőr, de minden este kiüríti a gyomrát ily módon, amikor eszik a pasztából. Nem találtam az interneten alternatívát erre, de nem gondolom, hogy ha rendszeresen kapja a cica, akkor rendszeresen hánynia kellene tőle. Azt nem tudom, hogy megy-e a hasa, mert már nem alomba piszkít, mint kiskorában, hanem kikéredzkedik az udvarra és utána vissza. Fésülöm rendszeresen, de mivel kinti – benti cica, alaposan felvette a téli bundáját. Most, hogy tél van, szinte egész nap bent van velünk a házban, de lassan itt a tavasz és már most jelentkeznek a problémák az étvágytalanságban, illetve a rendszeres éjjeli öklöndözésre sem a legjobb kelni, majd takarítani a padlószőnyegről.
Természetesen egy tünemény, miután megkönnyebbült. Napokig játékos és eleven és bújós, dorombolós cica lesz újra. Viszont emiatt, hogy ezt adom neki és nincs más alternatíva, a kedvetlenségéhez társul hullámokban egy nagy adag szorongásos depresszió, mert ő ilyen szorongós cica sajnos. Nagyon öreg volt az édesanyja és már az utolsó 3 alomban is főként sérült cicák születtek. Szerintem innen jött neki is ez a “szuper erő”, de kezdek nagyon aggódni érte. A cicák nem jelzik mindig, ha fájdalmaik vannak, így az enyém sem sajnos, de látom rajta csak nem mindig aznap veszem észre. Szeretném megkönnyíteni a dolgát és valami olyan alternatívát szeretnék kérni, ami esetleg az Ön praktizálása alatt bevált már gyomorpanaszos cicáknál. Megköszönöm, ha foglalkozik esetünkkel.
Üdvözlettel:
Beatrix

A Bezopet paszta mellett léteznek még más gyártóktól is szőroldó paszták pl GimCat, Trixie … amelyek bármelyike alternatívát jelenthet a problémára. Megígérni azonban senki sem tudja, hogy az Önök cicája elfogadja-e bármelyik terméket. Szintén többféle prémium minőségű táp (pl.: Royal Canin) létezik akár érzékeny gyomrú cicáknak, akár olyan formában, ami szőroldó komponenseket is tartalmaz.

Számomra inkább az okoz dilemmát, hogy a kijáró cica vajon ivartalanított-e, nem szedett-e össze vírusos, vagy parazitás betegséget, vagy nincs-e egyéb oka a leírt tüneteknek, és az időszakos hányogatásnak. Érzésem szerint indokolt lenne a cica részletes kivizsgálása (fizikális vizsgálatok, vírustesztek, vér/széklet/vizelet labor … esetleg egyéb kiegészítő vizsgálatok), mert, igen sokféle betegség okozhat egy kifejlett macskán hasonló jellegtelen tüneteket, és amennyiben ez utóbbi a helyzet, úgy természetesen nem lesz megoldás semmilyen paszta, vagy prémium táp.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993