Üdv!
Másfél hete van nálunk a kiskutyánk, egy pembroke welsh corgi, 11 hetes. Ugyanazt a tápot adjuk neki, amit a tenyésztő is adott, legalább abban ne legyen változás, azonban hétfőn hasmenése volt 2-3x egymás után, illetve a pocakja nagyon hangosan morgott/zuborgott. Azt a tanácsot kaptunk adjunk neki főtt fehér rizst, amit egy kis táppal keverve adtunk neki vacsorának. Ekkor a hasmorgas és a hasmenés megszűnt másnap délutánig. Aztán előről kezdődött. Tegnap este szintén rizs+ kevés táp, viszont 10 perc múlva a felét kihányta. Ma reggel csak sima tápot adtunk neki, mint azelőtt.
A kérdésem pedig ezzel kapcsolatban lenne, hogy lehet a táp a hibás, nem bírja a gyomra már? Royal canin-t kap a puppy Mini változatot. Többet említettek, hogy nem a legjobb táp, amint lehet cseréljük le.
Nagyon aggódunk mi lehet a baj.
Előre is köszönöm a válaszát.
Nem tudom megnyugtatni aggodalmait illetően, ugyanis egy kölyök esetében számtalan ok állhat a hasmenés hátterében.
Mielőbb fontos lenne felkeresniük állatorvosukat, aki megnézi, hogy milyen védőoltásai vannak már meg a kölyöknek, hányszor, milyen szerrel féreghajtották, átbeszélik a tápkérdést az otthoni higiéniai alapokat is, és alaposan megvizsgálja a kölyköt.
Csak így derülhet ki, hogy mi a bibi, és mi a teendő, különben előfordulhat, hogy hiába cserélgetik a tápokat a kölyök esetleg férges, vagy más fertőzést szedett össze az elmúlt napokban.
- Kutya
- Pembroke welsh corgi
- Hím
- 6 hónaposnál fiatalabb
- lakás + kert
- csak kész táp
- háromnál többször
- soha
- évente, veszettség + kombinált
- nincs
- igen
- 1-2 napja
- nem
- nem
- nem
- igen
- Kisvárosban