Hörgés, daganat

2021.02.02.

Üdvözlöm!
Van egy kan Cocker Spanielem, 11 éves, kB 15 kiló. Tavaj nyáron jelentkezett nála olyan tünet, hogy sokszor mintha nehezen kapna levegőt, hörög, mikor levegőt vesz a kis pofája beszivodik úgy látszik, neha pedig az orra tagul, eleinte ez csak éjszaka alvásnal jelentkezett. Elvittük orvoshoz akkor azt mondták, hogy biztos megfázott valami hideget ihatott kapott antibiotikumot amitől jobban is lett egy darabig. Aztán megint jelentkezett nála ez az egész de már nappal is, megint vittük orvoshoz akkor azt a diagnózist mondták, hogy lehet allergia vagy pedig be volt akkor nagyon gyulladva a füle és lehet attól is valami fertőzés, megint kaptunk inekciot és antibiotikumot amitől ugyszint jobban lett. Most két hete megint járunk orvoshoz, mert egyik éjszaka semmit nem aludt nem is tudta letenni a fejét látszott h erőlködik a levegő vételhez, inekciotol megint jobban lett. Elküldtek vele egy röntgenre (altatás nélkül, mert azt mondták lehet nem élne túl). Aki készítette a röntgent ő azt mondta, hogy lát egy kis szívnagyobbodást, az eredményt vissza vittem az orvosunkhoz o pedig azt mondta, hogy lát valamit a gégéjén ami valószínű, hogy daganat. Most egy hétre kaptunk gyógyszert, hétfőn kell vissza menni és azt mondta, hogy meglatja milyen állapotban van lehet, hogy elboditaná és még nézné endoszkoppal a torkát, hogy mi is lehet ott. De én az altatástól félek, hogy nem ébred fel mivel beteg és már idős is. A doktor azt mondta ha a gégéjén van a daganat akkor azt nem lehet műteni. A tanácsát szeretném kérni, csatolom a filmeket amik készültek, hogy esetleg Ön látja e rajta, hogy mi lehet a gond,szíve, daganat. Már nagyon sajnálom szegényt és rettegek attól, hogy még egyszer olyan állapotba kerüljön, mint aznap éjszaka.

Az egyetlen röntgenfelvételen valóban esélyesnek tűnik a gége- és a tüdő daganatos elváltozása is, nem kizárt, hogy a szív megnagyobbodása csak másodlagos az onkológiai betegség miatt.  Altatás(bódítás) mindenképpen szükséges akár, ha endoszkópiás, akár, ha 3D képalkotó vizsgálat mellett döntenek. Valóban a mielőbbi részletes kivizsgálás hozhatna pontos diagnózist, bár félő, hogy az előrehaladott betegség gyógyítása, kezelése nem egyszerű.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993