Tisztelt Doktornő!
Az ügyben szeretném tisztelt segítségét kérni, hogy a 8 éves leukózisos cicám egy hónapja átesett egy komolyabb bélgyulladáson, amelyből nehezen gyógyult ki.
Készült 2 RTG, 2 UH és egy labor (ezek mindegyike negatív, szervi elváltozás nem tapasztalható). Dec. 27-én megpróbáltak vérképet is nézni, de alig jött a vére (alacsony volt a vérnyomása
) és az a kevés is elakadt a gépben, mivel az orvos szerint annyira alacsonyak voltak az értékek, hogy azt nem lehetett kimutatni.
Ma voltunk kontrollon és ma már sikerült elkészíteni a vérképet, melyet lentebb csatolok. Ez alatt a két hét alatt minden gyomor és bélpanasz megszűnt, a cicán jelenleg semmilyen panasz nem észrevehető.
Dec. 21.-én és Dec. 27.-én is kapott interferont, a következőt majd február elején kapja, ha szükségesnek találják.
Ezen felül kap még:
– Vetri DMG vagy DMGuard T2 cseppek 2×0,5 ml naponta
– Biogenicpet Immunity szirup 2×1 ml naponta
– RX Amino B-Plex cseppek 2×1 ml naponta
– Grau Sanofor 1×0,5 kiskanálnyi naponta (kb. 5 gramm/nap, aminek 2 mg/nap a vastartama)
– Multivitamin naponta
– Marha máj fagyasztás után nyersen (heti 3x-4x, kb 5 dkg/nap)
A kérdésem elsősorban az lenne, hogy tudunk – e még ezen felül bármit tenni a javulás érdekében?
Valamint, – ezt valamiért az orvosunk nem közölte – de mit jelent az, ha magas a közepes méretű sejtek százaléka?
A vérképből lehet gyanakodni daganatos megbetegedések? A mi orvosunk szerint ebben az esetben nem javult volna ennyit 2 hét alatt, de örülnék egy másodvéleménynek is.
Tisztelt válaszát előre is nagyon köszönöm!
Nézze, egy leukózisos cica esetében jellemzően magasabb a fehérvérsejtszém a megszokottnál, míg a csatolt hematológiai leletben alacsonyabb, ami a vírusos megbetegedések közül a panleukopénia megbetegedésben jellemző, nem a leukózisos esetekben.
A macskák leukózis megbetegedését a hematológiai lelet legfeljebb valószínűsíti, de a diagnózist jellemzően vírus tesztekkel szoktuk igazolni. Azt gondolom, hogy korábban végezhettek vírustesztet, ami pozitív eredménnyel zárulhatott.
A hematológiai leletből nem lehet következtetést levonni a leukózis daganatos formáját illetően. A friss negatív röntgen és ultrahang leletek azt erősítik, hogy nem kell daganatos formáról beszélni.
A leletben olvasható, hogy a közepes méretű sejtekhez a monocitákat, eozinofil és bazofil lymfocitákat méri a rendszer. Ez mindösszesen azt jelenti, hogy az alapvetően kevés összes fehérvérsejt közül a közepes méretű sejtek viszonylag nagyobb számban vannak jelen.
A leírt otthoni tüneti kezelés mellé én természetesen semmi egyebet nem javasolok. Ha korábban lehetett is esetleg vérszegénység, az a csatolt leleten már nem látszik, az alacsonyabb vérlemezke szám sem tűnik súlyosnak.
Állatorvosai hosszú ideje eredményesen kezelik a cicát, én a leírásuk és egyetlen hematológiai lelet alapján semmi hasznosat nem tudok ehhez hozzátenni. Minden egyéb kezelést és kérdést a kezelőorvosokkal érdemes tisztázni.