Szép napot doktor úr/nő!
A 10 éves lány cicánknál kétoldali emlődaganatot diagnosztizáltak, amit két hete az orvos kivett. A tünetei hasmenés, hányás és lábdagadás volt. Az orvos szerint a sebe szépen gyógyul, de a tünetei ugyanazok.
Ez áttét lehet? Hogyan lehet diagnosztizálni?
Előre is köszönöm a válaszát!
A lábduzzanatot sajnos előfordulhat, hogy nyirokcsomó áttétek okozzák. De előrehaladott máj-, és/vagy mellüregi áttétek esetében és számos más betegség fennállásakor is lehet azonban végtagduzzanat.
A hányás és hasmenés tüneteit is okozhatja ugyan pl előrehaladott májáttét, de pláne egy idős, oltatlan cica esetében a fertőző betegségeknek talán még nagyobb esélye van. Egy csak lakásban, egyedüli macskaként tartott cicának is haza lehet vinni súlyos fertőzéseket.
Ha készült szövettani elemzés, az mostanra, a műtét után két héttel már ismerhető, és ebből kiderül, hogy mennyire volt rosszindulatú az eltávolított emlődaganat.
Az esetleges mellüregi áttéteket röntgenfelvételekkel, a májáttétet hasi ultrahanggal, vagy bárhol megjelenő áttéteket még pontosabban egésztest 3D képalkotókkal (pl SPECT/CT) lehetne diagnosztizálni. Vírustesztek és vérlabor is hasznos lenne a tünetek hátterének kiderítése érdekében.
- Macska
- Házi
- Nőstény
- 5–10 éves
- csak lakás
- házi koszt + táp
- nem viszem sétálni
- soha
- nem szoktam oltatni
- nincs
- nem
- 2-4 hete
- nem
- igen
- igen
- nem változott
- igen
- Kistelepülésen