Üdvözlöm!
A macskámnál lassú, de folyamatos romlást látni a laboreredményén, aminek a saját orvosunk nem tudja az okát. Amit tudni érdemes róla a cicáról:
– kb. 5-6 éves (utcán talált)
– 5 kg
– ivartalan, benti kandúr
– kombinált oltásai és veszettség elleni oltása is van (utóbbit két éve kapja csak)
Tavaly februárban csináltattam neki egy teljes labort, ez volt az első, itt már bizonyos értékek eltértek a normáltól, orvosunk tanácsára Vetguard cseppet adom neki azóta is 2-3 naponta. Ezután sűrűbben néztük a laborjait (áprilisban, májusban, októberben), de semmi sem változott jó irányba.
Ezen a héten megtörtént a kombinált oltás beadása, valamint az újabb teljes labor, amin látni, hogy minden értéke rosszabb lett. Az orvosunk egy hónap múlva újabb vérvételt javasolt, amit Pestre küldene fel, hogy egy komolyabb géppel elemezzék ki a vért, illetve Budapesten az Állatorvosi Hematológiai és Onkológiai központot javasolta egy újabb vérvétel miatt, hogy hátha ott tudnak mondani pontos diagnózist.
Mivel jelenleg szerencsére semmilyen tünetet nem produkál a cica, úgy gondolom még időben vagyunk, azonban semmiképpen se szeretném, ha ez egy csendes, de végleges betegség lenne, így mindenképpen szeretnék másodvéleményt kérni Öntől.
Csatolom a tavaly februári és a mostani laboreredményeket is.
Nagyon szépen köszönöm a segítségét!
Köszönettel,
Földi Nikolett
(Két képet csatoltam az összehasonlítás miatt, a képek tetején a vérvétel ideje.)
Én a csatolt képen annyit látok, hogy a hematológiai paraméterek közül a fehérvérsejtek, azon belül a neutrofil granulociták kevesebben vannak, mint a normál érték a cicáknál.
Nem látom a biokémiai paramétereket, mert ebbe a rovatba csak egyetlen képet lehet csatolni.
Ezen túlmenően nem tudom milyen egyéb vizsgálatok készültek és ezek milyen eredményt mutattak.
Ezen egyetlen eredmény kapcsán nekem a panleukopénia nevű betegség kell, hogy eszembe jusson, de ott ennél jóval alacsonyabb összes fehérvérsejt számok és nem csak egyetlen fehérvérsejt típus alacsony száma szokott mutatkozni. A cica ráadásul tünetmentes …
A fentiek miatt másodvéleményt természetesen nem tudok adni, de ha állatorvosától az összes kórlapot megkapja a Hematológiai és Onkológiai Központ, úgy ők természetesen tudnak másodvéleményt adni, és további vizsgálatokat is ajánlhatnak.
A részletes állatorvosi kivizsgálást és az eredményeken alapuló kezelést semmiképpen nem pótolhatja, de a vírusos fertőzések kiegészítő kezelésben feltétlenül szerepet játszhat, sőt önállóan is hatékony lehet a gyógynövény hatóanyagtartalmú Immvir szirup:
https://fitovet.hu/termek/immvir-szirup/
valamint esetleg egyéb Fitovet termékek:
https://fitovet.hu/termekeink/