Tisztelt Doktornő! Tisztelt kutyakiképző úr! Nem is tudom, kinek is tegyem fel a kérdést, talán az a legjobb, ha mindkettőjüknek. A helyzet a következő. Tegnapelőtt kutyasétáltatás közben egy gazdátlanul csámborgó nagytestű kutya egy pillanat alatt odaugrott a kis termetű kutyámhoz, és megkapta a farát, aztán ő az egyik irányban elfutott, én meg a kutyusommal az ellenkező irányba távoztunk. Aztán észrevettem, hogy a végbélnyílása körül vérzik, elkezdte nyalogatni, de el is állt a vérzés. Hazavittem, fertőtlenítő spray-jel lefújtam a sérült területet, az állatorvos megnézte, csak kis sebről van szó, adott neki fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, de különösen viselkedik. Egy dolog, hogy fájlalja a farát, de az elmúlt két nap során sokszor nem lelte eddig a helyét, az első éjszaka felébresztett, kikérezkedett az udvarra, izgatottan szaladgált, azóta is előfordul izgatott viselkedés, a fenekén való csúszkálás ( rendszeresen kap féreghajtót, nem bélférgesség állhat a háttérben), vagy éppen ül, nem egyszer úgy, hogy látom rajta,a tekintetén, hogy fájlalja a farát. Nyalogatja is. Az elmúlt két éjszakán én sem aludtam sokat, így amikor ébren voltam, láttam, hogy ő sem alszik,és nem leli a helyét. Ráadásul mindkét éjszaka — miközben feküdtem az ágyban — rámászott a fejemre, vagy felugrott az egyik asztalra, vagy csak ült,és nem tudott nyugodtan feküdni és aludni a fekhelyén. Alszik, persze, de nem olyan szépen, mint eddig. Enni viszont tegnapelőtt is, tegnap is evett, remélem, ma is fog… Nem tudom, pontosan mi az oka, vagy mik az okai a megváltozott viselkedésének. És pláne, hogy a fejemre mászik, illetve az asztalra ugrik. Milyen okok állhatnak a háttérben? És azon kívül, hogy leszedem magamról, illetve az asztalról, mit tehetek? Válaszukat várom, előre is köszönöm! Tisztelettel: Lajos Mihály.
A végbél környéki, gáttájéki sérülések, különösen a harapott sebek hajlamosak elfertőződni, akár hosszútávú problémát (bűzmirigy tályog, fisztula képződés …) okozhatnak. Az egyszerű, gyógyulófélben lévő sérülések is érzékenyek, fájdalmasak.
Jelezze állatorvosának a kialakult helyzetet, észleléseit. és kérje a kutya vizsgálatát.