Üdvözlöm!
Sajnos a kiskutyám elpusztult, az ő történetét szeretném megosztani mert rengeteg kérdés van azóta bennem és nem tudok megnyugodni, egyik pillanatban minden rendben volt a kutyussal, majd sajnos nagyon erőlködve elkezdett hányni, és mikor már látszólag minden kijött ami a gyomrában volt, az (aznapi reggeli illetve átlátszó nyál) legyörekezett a lába, nem mozdult, azonnal felemeltuk és beletettük a kiságyába ahol már eszméletlen volt, vizelt és kakilt is azonnal beültünk az autóba és elvittük az állatorvoshoz, az úton hatalmasak voltak a pupillái, nem reagált a fényre, viszont lélegzett, egy kis idő múlva mintha magához tért volna (nézelődött, felemelte a fejét) amikor az állatorvoshoz értünk vért vett az orvos, illetve infúziót adott neki és 3 injekciót is kapott, nagyon magas volt a májfunkciója , 1200-as érték, utána pedig elindultunk haza, az autóban hazafele szintén nem volt már magánál, és ahogy hazaértünk véres széklet, majd vér jött a fenekéből … sajnos itt már nagyon megijedtunk, azonnal hivtuk az orvost aki azt mondta vigyük vissza, de sajnos amikor már ültünk a kocsiban semmilyen életjelet nem mutatott és amikor beértünk vele az orvoshoz már csak azt tudta megállapítani az orvos hogy sajnos a kutyus elpusztult….
Szörnyen bűntudatom van azóta, félek, hogy nem voltam elég gyors és nem tudom hogyha esetleg más gyógyszereket kapott volna meglehetett volna e menteni szegénykét.. összességében ez lenne a kérdésem, hogy menthető lehetett volna? Vagy igazából mi okozhatta az ő halálát mert ezt sem tudtuk meg sajnos az orvostól és azóta csak magamat hibáztatom, hogy nem tudtam rajta segiteni.
Leírásából nem lehet megállapítani, hogy milyen betegség okozhatta a fiatal, oltott, kistestű nőstény súlyos tüneteit, majd halálát. Azt sem tudom pontosan, hogy állatorvosa milyen vizsgálatokat végezhetett, azok milyen eredményeket mutattak, és állatorvosa gyanúja volt-e a címben szereplő “mérgezés”. Az sem világos számomra, hogy az infúzió mellett milyen 3 injekciót kapott a kutya. Leírása alapján azonban Ön és állatorvosa is igyekezett mindent megtenni a kutyáért. Sajnoos vannak esetek, amikor a legjobb szándék, leggondosabb ápolás, kezelés sem lehet elég.
A beteg kutya életében a minél alaposabb kivizsgálás eredményei vezethetnek diagnózisra, a betegség megállapítására, az elpusztult állat esetében pedig a boncolás és hozzá kapcsolódó kiegészítő vizsgálatok. Ezek hiányában maradnak a feltételezések.
Nagyon sajnálom a történteket.