Nyuszi vérképe

2020.05.01.

Kedves Doktornő!

Pár napja minden előzmény nélkül meghalt az egyik nyuszink, ezért úgy döntöttünk, hogy a másiknak csináltatunk labor vizsgálatot, de ahol elvégezték, ott a gépben nem volt nyúlra vonatkozó referencia érték.
Így valójában nem tudjuk, hogy a kapott értékek jók-e. Interneten nem találtam semmit sajnos.
Tudna nekem segíteni ebben?
Csatolom a kapott eredményt. Mint látszik, macska van megadva.

Válaszát előre is köszönöm!

Ha az elhullás okáról szerettek volna részleteket megtudni, akkor a tetem boncolása és hozzá kapcsolódó kiegészítő vizsgálatok nyújthatott volna pontos adatokat. Ha ez nem történt meg, úgy már nem lesz megállapítható a váratlan elhullás oka.

Az olvasható hematológai paraméterek értelmezését én nem tudom megtenni, mert azt sem tudom, hogy milyen műszerrel végezték, az mennyiben alkalmas nyúl vér paraméterek meghatározására.

Feltételezem, hogy nem egyszerűen egy hematológiai vizsgálatot kértek állatorvosuktól, hanem a nyuszi kivizsgálását, aminek során ő kikérdezte az előzményeket (tartási körülmények, étvágy, széklet, általános állapot, viselkedés, oltások myxomatózis és vérzéses betegség ellen …) , fizikális vizsgálatokat végzett, és ezek kiegészítésére talán kiegészítő vizsgálatokat (vér hematológiai és biokémiai vizsgálat, széklet vizsgálat, hallójárat minta vizsgálat, ultrahang …)  ajánlott. Mindezek alapján állatorvosa sokkal inkább tud véleményt formálni az ügyben, hogy a lehet-e beteg, veszélyben van-e, illetve van-e  teendő egészségének megőrzése érdekében.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993