véres széklet?

2014.11.30.

Tisztelt Doktor Úr! 10 éves szuka malamutunk sajnos mindent megeszik az utcán, amit talál. Zsepit, májkrém műanyagját, talán csak a faleveleket nem. A lakásban (sajnos ide kellett költöznünk kertes házból, Tőle nem akartunk megválni) semmi gond nincs vele, sosem piszkít be és nem rág, nem kapar. Csak száraz tápot adunk neki (Josera – korábban Eukanuba, de az már számunkra sajnos megfizethetetlen és egy idő után meg sem ette), mert minden mástól rögtön puha lesz a széklete. Két napja, bár mi nem etetjük mással, ismét puha – majdnem híg – és nyálkás, néhol kissé bordós-barnás színezetű a széklete, valamint tegnap nap közben is le kellett vinni, mert jelzett. Jó kedélyű, csak akkor levert, ha lázas, de ezt most nem tapasztaljuk. Út közben ugyanúgy felszedi a koszos zsebkendőket, mintha egészséges lenne. Sajnos nagyon nehéz nőként egy ekkora kutyát visszatartani, de még a páromat is képes elrántani egy-egy falatért, csak ritkán tudjuk megakadályozni, hogy felszedjen valamit. Régen nem volt ez a szokása, de a költözés óta ilyen és nem tudjuk leszoktatni róla, pedig már több féle képpen próbálkoztunk. Sajnos hétvége van, így az amúgy is borsos vizsgálati díjak mellé még egy jókora ügyeleti díj is jönne, amit sajnos – bár nagyon szeretnénk – nem tudunk megfizetni. Ezért írok Önnek, hátha legalább támpontot kaphatnánk a leírtak alapján, hogy lehet-e véres a széklete, illetve azt mi okozhatja és hogyan lehetne kezelni. Segítségét előre is köszönöm! Üdvözlettel: Oláh Szilvia

A leírt rendellenes viselkedés, étvágy bőven okozhat véres széklet ürítést – ahogyan sajnos több egyéb (parazitás, fertőző kór, fekélyek, tumorok ..) is.

Nincs ember, aki ennyi ismeret alapján megnyugtató, okos tanácsot tudna írni. Ha diétát javaslok és az éhes eb a következő séta alkalmával lenyel egy üres májkrémes konzervet – ezzel az én jó tanácsom miatt kell esetleg vasárnap éjjel megoperálni a kutyát az ügyeleten. Ha gyógyszert javaslok, azzal még több kockázatnak teszem ki a kutyát.

Kínáljon több alkalommal yoghurtot, kefírt a kutyának, ennek nincs kockázata, de a gyomor-bél nyálkahártyát nyugtatja, az esteleges dysbiozist “kezeli”. Ha étvágytalan a kutya (nem fogadja el a yoghurt/kefírt sem) , esetleg egyéb tünete is adódna, vagy hétfőre nem szűnik a véres bélsárürítés – mielőbbi részletes állatorvosi vizsgálat ajánlott.

 

 

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993