Tisztelt Doktor Úr! Van nálunk egy két és fél éves németjuhász kislány. Nem mi vagyunk a gazdái, de mi etetjük, mi szeretgetjük. Nálunk szépen eszik, bár néha szomorkás egy kicsit, ilyenkor egy kis játék javít a hangulatán. A kutyus eredeti gazdija nem viszi haza otthonába mert se a párja, se másik kutyája nem hajlandó elfogadni. Jön a kutyushoz amikor csak tud, elviszi több órára sétálni, szaladgálni. De mikor a kutyus mellett van, ő reszket, mintha félne, nem eszik, nem iszik ha vele van, olyan szomorú és visszahúzódó mellette. De ha nincs itt akkor felszabadultan ugrandozik, jatszik. A kutyus most esett át a gazdiváltáson, így került ide, hogy végülis az új gazdija nem viszi haza, mi pedig megendetük hogy itt legyen. Én úgy érzem hogy ez lehet nem volt jó ötlet, hogy a gazdijának haza kellene vinnie és ott tartania. Szerintem így össze fog zavarodni a kutyus, hogy most akkor ki is a gazdija. Lehet ezért olyan szomorú és ezért nem fogadja el az ételt a gazdijától. Önnek mi a véleménye erről? Valaszát előre is köszönöm!
Kedves Gazdi!
Kérdésére Urbanovich Zoltán, a Dogisland Kutyasuli vezető kutyakikápzője válaszolta meg:
“El kell hogy keserítsem, már önök a gazdái, a kutya szemében. Aki jön és időnként elviszi sétálni, számára egy idegen. A kutyus majd megszokja a jelenlegi helyzetet, de a legjobb az lenne, ha nem vinné el “számára idegen” ember sétálni. Beszéljenek az eredeti gazdival, hogy örökbe fogadják a kutyust és akkor nem kell félnie senkitől és semmitől. Mindig az a gazdája a kutyának, akivel együtt él és akitől az ételt kapja.”
Urbanovich Zolán
