méreg

2007.02.14.

A problémám az lenne, hogy a mivel tüzel a vizsla kutyusom(aki 1,5 éves) kénytelen voltam bezárni a másik két kutyusommal(németjuhász 1 éves, és puli 5 hónapos) együtt. Közben az történt, hogy fennt volt az egérméreg(olyan helyen amit úgy gondoltam, hogy nem érhetnek el) és sajnos elérték, mert volt rajta egy karika kolbász,amit szépen befaltak meg amin rajta volt karton azt is szétszedték. A méreg pontos nevét nem tudom, annyit, hogy tubusos ragasztó. Ilyen esetben mit kell tenni.Persze csak most este vettem észre miután hazaértem a munkából.Ittatam velük tejet. különösebb változást nem érzékelek rajtuk. Milyen tünetet kellene érzékelnem? Tényleg semmi különöset nem látok rajtuk. Mivel vidékebn élek, erre állatügyelet nincs, így csak holnap tudom őket elvinni.

Írta nekem mindezt tegnap éjjel 10h 40 perckor – amikor viszont én aludtam már – ezért csak most másnap reggel 8h 40 perckor küldöm a válaszomat. Azt remélem, hogy ezidőtájt már talált is állatorvosi rendelőt, ahol kikérdezték Önt, megvizsgáltak az Ön által bevitt egércsapda maradványait és a csomagolóanyagát, meg a 2 kutyát, vért vettek tőlük, esetleg megkezdték a kontrasztanyaggal történő röntgenvizsgálatot, hasi ultrahang vizsgálatot végeztek. A leírása alapján nem valószínű, hogy klasszikus rágcsáló méregről (pl kumarinszármazékról) van szó. Ezt a véralvadási zavart okozó mérget ugyanis az egereknek is el kell fogyasztaniuk, amiről pedig Ön beszél az leginkább egy ragasztószernek tűnik. Persze ezt lenyelve a kutyáknak is lehet komoly, akár életveszélyt okozó egészségügyi károsodása pl bélelzáródása, bélbetüremkedése, vagy vese-, májelégtelensége – vagy enyhébb esetben hányással és hasmenéssel járó gyomor-, bélgyulladása. Ha nem jól gondolom, és még nem vitte állatorvoshoz ma a kutyákat – akkor napközben a legfontosabb feladat az lenne, hogy megfigyeljék van-e széklet, nincs-e hasmenés és hányás esetleg idegrendszeri tünetek a kutyáknál, vagy nem levertek, bágyadtak, étvágytalanok, elfekvőek-e, esetleg nincs-e a megszokottnál több vízivás. Ha a felsoroltak bármelyikét megfigyelik, vagy bármi szokatlan dolgot tapasztalnak – vigyék a kutyákat azonnal jól felszerelt kisállatrendelőbe.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993