Kutyám beteg?

2015.03.26.

Tisztelt Doktor úr! A azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy kutyám (4 éves szuka magyar vizsla) igencsak kedvtelen, bágyadt, látszik rajta hogy rossz kedvű alapjába véve. Ha neki állunk vele foglalkozni, pl. labdázni akkor labdázik, jó kedvű. Ám itthon a lakásban remeg, liheg, és egyfolytában úgy próbál nyújtózkodni mintha fájna a hasa. Algopyrin hatására, néha jobb, néha nem. Ez nem egy folyamatos dolog, tavaly is volt vele többször ilyen probléma de elmúlott. Most azonban már 3-4 napja nem múlik el, félek súlyos is lehet. Állatorvosnál jártunk, ő azt mondta, elképzelhető, hogy epilepszia, amibe én kételkednék, mert szerintem akkor többször lett volna rohama nem pedig egy évvel ezelőtt. Vett vért, gyulladásra utaló jel azonban nincsen, mert gondoltam gennyes méhgyulladása is lehet, ugyanis bűzös váladék távozik hátulról (sajnos nem tudjuk hogy honnan). Legutóbb december 6.-7.-én fejezte be a tüzelést és már megint fog úgy néz ki! Ebbe szeretném tanácsát kérni! Tisztelettel: M.Máté

Kedves Gazdi!

4 éves ivarzó szukla kutyánál nekem is a tüzeléssel összefüggő megbetegedések jutnak először az eszembe, ahogy Önnek és állatorvosának, első sorban az álvemhesség és a kezdődő gennyes méhgyulladás, utóbbit ultrahang vizsgálattal lehetne kizárni. Ha a vérkép nem mutatott elváltozást, de még mindig fennállnak a tünetek, akkor nincs más megoldás, tovább kell vizsgálni a kutyát: a már említette hasi ultrahang vizsgálat, vérlabor vizsgálat, röntgen, bélsár vizsgálat, vizelet vizsgálat, stb. segít kizárni a szóba jövő betegségeket: a hasnyálmirigy megbetegedése, hasűri növedékek, létfontosságú szervek, máj- vese- funkciózavara, a lép megbetegedése, az ivarszervek daganatos elváltozásai, húgykövesség, stb.

Az ivartalanítás akkor is megfontolandó, ha nem igazolódik be a gennyes méhgyulladás diagnózisa, mert nagyon gyakori, hogy későbbiekben idősebb szukáknál kialakul, akik életük végéig tüzelnek. Ha minden vizsgálat negtív, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy jut-e elég testi-szellemi stimulációhoz a magyar vizsla, akik legendásan intelligens, jó vadászkutyák. Ebben lehet, hogy egy jó kutyaiskola, vagy kutya tréner is segítségére lehet.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993