Denisz

2007.02.22.

Nagyon kétségbe vagyunk esve, a kiskutyánk miatt, aki egy öt éves pincsi. Másfél hete vettük észre, hogy nem tud felugrani, csak elrugaszkodik. Egyből mentünk orvoshoz, kapott medrolt, gyomorvédőt és azt tanácsolták, hogy ne ugráljon az ágyra, mert az nem neki való. Az állapota rosszabbodot, elmentünk szakorvoshoz, készítettek röntgent, ahogy letelt a medrolkúra, megcsinálták a gerincfestést, de nincs szűkület. Most kaptunk prednisolont, mivel a mostani állapot szerint egy kisebb tumor nyomhatja az idegközpontot. Ha ez nem segít stagnálni az állapotát, akkor lebénulhat. Van-e még valami, amit megtehetnénk érte? A CT-t azért nem javasolják, mert ha meg is csinálják, nem tudják Magyarországon műteni.

Ugyan kezelőorvosa jóval mélyebb ismeretekkel rendelkezik, mint amit én megtudtam leírásából a Denisz esetéről – az én véleményem eltérő. Főleg, minthogy a szteroid kúra ellenére rosszabbodik a kutya állapota, és félő, hogy lebénul a Denisz, érdemes lenne friss ortopédiai és neurológiai vizsgálatot csinálni. A fizikális vizsgálatok és labor mellett ez egészen biztosan új röntgen és kontrasztos röntgen vizsgálatot is kell, hogy jelentsen. Nem tartom túlzásnak a CT, MR vagy a szcintigráfiás vizsgálatot sem a probléma felderítésének érdekében. Azzal sem értek egyet, hogy Magyarországon nincs szakember, aki kutya gerincoperációkat csinálna (legyen az akár porckorongsérv, akár valóban daganat). Az Állatorvos-tudományi Egyetemen és számos magánklinikáin évente több tucat kutya gerincműtétet végeznek.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993