akitalány

2015.08.04.

Tisztelt Doktornő/Úr, 7 éves amerikai akita, szuka kutyánkon az elmúlt kb. 1,5 hete vettük észre, hogy gyakran “megcsúszik”. Főleg a járólappal fedett külső teraszokon, ami viszonylag csúszós, de ma a járdának azon a részén is, ami simább felületű, mint a többi. Előzménye van: 3 éve petefészek és méhdaganat miatt műtve, ivartalanítva lett, orvos szerint el tudtak távolítani mindent. 1,5 éve diszpláziát diagnosztizált nála, azóta próbáljuk kordában tartani a súlyát, ami az ivartalanítás után nőni kezdett, minőségi tápot kap és porcerősítőt. Ezért eddig is gond volt a mozgásával, a nehézkes felállás, az, hogy nem szereti, ha a hátsó lábai környékéhez nyúlunk, ott a szőrt sem engedte kifésülni. Mozgása most esetlenebb lett, a járólapon pedig folyton csúszkál, felálláskor is, de amikor ül, akkor is időnként megcsúszik az első lába. Kevesebbet mozog és esetlen, de nem gyenge, ha beindul, rohan gyorsan, dinamikusan. Étvágya változatlanul jó, betegség jelét ezen kívül nem látjuk rajta, csak a szemén, ami “csipásabb” reggel. Nála korábban is jelzés volt ez a szem probléma, amikor baja volt, mindig megjelent ez a tünet. Ez a diszplázia velejárója, vagy más baj jele lehet? Sürgősen el kell vinnünk vizsgálatra, vagy ebben az esetben nem indokolt? Válaszukat köszönöm!

Persze súlyosbodhatott a csípőízületi diszplázia is és/vagy egyéb gerinc-, medencei-, végtag- …. problémák is adódhattak az Akita lánynál. A szem “csipásodása” akár egyéb lázzal járó betegségek egyikét is felvetheti.

Jelezze állatorvosának észleléseit, ő bizonyosan a kutya részletes kivizsgálását fogja javasolni.

Ha “csak” a diszplázia súlyosbodott, akkor is biztosan lesz ötlete a kutya életminőségének javítására.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993