vasvirág 2.

2007.03.02.

A kutyában képződött kövek struvit jellegűek, az a royal canin táp amit eszik pont erre jó. Azt, hogy pajzsm. alul-, vagy túlműködése van-e a kutyának igazából mi sem és attól félek az orvosunk sem tudja, mert azt mondta ő ilyet még nem látott. A labor eredmény alapján túlműködik, de a testi tünetei egyértelműen alulműködésre utalnak. a legutolsó vizsgálat most készült pár napja, ami most jó értéket mutatott. Azt mondta az orvosunk, hogy lehet esetleg valamilyen olyan összetett probléma a háttérben, ami a hormon hasznosulásában okoz zavart, ezért ”hiszi ” azt a pajzsmirigy, hogy nincs elég és sokat termel. Nem is arról van szó, hogy nem bízunk az ő diagnózisában és tudásában, csak hátha esetleg ön(önök) tudnak valami újat mondani, amit még nem próbáltunk. A hólyg kövesedésével kapcsolatban szintén ez lenne a kérdésem, mi okozhatja ezt ilyen nagy mértékben? A kiválasztási zavar számomra kicsit tág fogalom, nem lehet ezen segíteni valahogy?A diétával k apcsolatban: nem szeretnénk csak tápon tartani a kutyát, már csak azért sem, mert nagyon szereti a házi kosztot. Csontot nem ehet (még porcosat sem) a foszfor miatt, amúgy is széklet problémákat okozott nála. Úgy tudom a kalciumot is ajánlatos kerülni, viszont már eléggé benne van a korban(9 év) és gondolom nem ártana valami kiegészítő vitamint, csonterősítőt szednie. Kerestem esetleg ezzel kapcsolatban szakirodalmat( ami egy laikus számára is érthető), de nem találtam sem a diétához, sem a pm.-hez kapcsolódóan semmit , még a neten sem. Nagyon örülnék, ha esetleg tudna ajánlani valamit.

Ha a kutyában tudottan struvit kő (homok)képződik, akkor valóban helyes tápot etetnek a kutyával. Viszont, ahogyan állatorvosa is elmondta és a mellékelt használati utasításon is olvashatják – ez a táp akkor működik, ha ezt eszi a kutya. Csak ezt, és nem kap kiegészítésként mást. Ha a pajzsmirigy hormonszintje most jó a kutyának, akkor az azt jelenti, hogy most nem igényel beavatkozást. Remélem hosszú távon így marad ez az állapot, bár még most sem értem, hogy jelenleg eszi-e a Forthyron-t és ezért jó T4 szintje, vagy nem kap kiegészítést és midezek ellenére van rendben. Olyan diétáról és vitaminkészítményről nem tudok, ami az idősödő kutyák pajzsmirigy betegségét és húgyuti homokosodását javítaná, vagy meggyógyítaná. Sajnálom, ha esetleg ismételt csalódást okozok a válasszal. Attól is csak óvni tudom, ha nálam közlékenyebb állatorvos, homeopata, vagy egyéb természetgyógyász esetleg bátrabban osztja a tanácsait – és esetleg olyan szert, táplálékkiegészítőt ajánl a kutyának, ami esetleg jó hatással lehet a pajzsmirigy működésére, de esetleg a húgyutak homokképződését is fokozza.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993