visszatérő láz

2015.10.05.

Faluhelyen lakom, de városban dolgozom. Hétfőn, amikor munkába mentem, a kutyám kiszökött, és amikor hazaértem este, beteg volt, étvágytalan, kedvetlen, összehúzódó, a hátát felpúposította, nagyobb kutyák pedig megsebezhették, mert két sebe volt: az oldalán és a horpaszán. Fertőtlenítettem. A helyi állatorvost este hívtam, de nem jött ki. Másnap egy más településen lakó állatorvoshoz vittem, megkezdődött a kezelése. 38,5 Celsius-fokot állapítottak meg nála, ami később 38,2, majd 38,7 lett, azután elmúlt, mára kiújult. Valószínűsítették, hogy bélgyulladása vagy mérgezése lehet. A hasa nyomásra fájdalmasan reagált. Azóta sok injekciót kapott: antibiotikumot, gyulladáscsillapítót, lázcsillapítót, méregtelenítőt. Az állapota változó. Pénteken például nagyon rosszul volt, szombaton viszont már elég eleven volt, kétszer is megsétáltattam, szaladt, jókedvű volt, de vasárnap hajnalra megint belázasodott, a kezelőorvosa reggel fogad. Étvágya már van, de még nem a régi. A hátát már nem púposítja, a farkát már nem húzza be, de a láza visszatért. Amikor ma hajnalban láttam, hogy borzongva fekszik, lábra állítottam, hogy megtudjam, képes-e járni. Járt is, de lassan. Érdekelt, van-e étvágya, adtam neki egy karika párizsit, amit meg is evett. Sok vizet ivott. Vizelt, a vizelete normális. Az udvaron sétált, megállt, figyelt, de borzongott. Bevittem a lakásba, betakargattam. Most fekszik, a borzongása és a lábrázása megszűnt, de az orra száraz, a füle meleg volt, mielőtt kiment volna, odakint lehűlt, most amelyik a takaró alatt van, igen meleg, amelyik kilóg, kissé meleg. Pihen, de nem alszik. Mi lehet vele? Meg lehet-e még menteni? Ilyen makacs betegsége még nem volt. Nagyon féltem, és érdekel: mi lehet vele, és mit lehet tenni a meggyógyulásáért. Tisztelettel: Mihály.

Kedves Gazdi!

A kutyák normális hőmérséklete a végbélben mérve 38.0-39,0 C– ig normális, a fent Ön által leírt értékek is azok, nem lázas a kutya. Viszont a többi tünete igen aggasztó. 10 évesnél idősebb kutyáknál mindig valamilyen komolyabb bajra gondol sajnos az ember, főleg, ha elhúzódika gyógyulás. A has fájdalmassága, púposítása utalhat gyomor- bélrendszeri problémákra, bármely hasűri szerv megbetegedésére (máj-, vese,hasnyálmirigy, lép, prosztata, húgyhólyag), de ha az étvágy megtartott, akkor neurológiai, ortopédiai megbetegedésre: pl. a hátyágyéki csigolyák, porckorongok, megbetegedésére, a kilépő idegek összenyomatására, stb. Olyan jól felszerelt rendelőbe, állatkórházba kellene vinni, ahol szükség esetén kiegészítő vizsgálatokat is tudnak végezni: vérkép, vérlabor, hasi ultrahang, röntgen, gerincfestés (myelográfia), CT, stb. Állatorvosa biztosan tud ilyetmondani a közelben, esetleg az interneten is keresgélhet lakóhelye közelében.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993