Kérdések

2015.10.19.

Üdvözlöm! Van egy 4 és fél hónapos, most 10 kilós angol staff-francia bulldog keverék kiskutyánk. Eleinte pedigree tápot kapott, de felhívták a figyelmünket, hogy a lehető legrosszabb. Volt egy hét amikor hányt és ment a hasa, akkor kapott szurit és 4 napig Floxabactin tablettát, helyre jött. De közben sokszor púposította a hátát. Ekkor kb 2 hete váltottunk Brit care bárányos tápra. A kutyus szőre csillog mint a selyem, igaz picit hullik. A fenekét néha húzza, és vakarózik is, nem túl sokat de, h belejön, akkor vakarózik egy darabig (fülét, farka tövét, lábát). Volt orvosnál, megnézték a mirigyét, kapott férghajtást, de néha még most is “szánkázik”. 1 hete játszott és rosszul ért földet, a jobb hátsó lábát megzúzta, készült róla röntgen, nem tört el, csak megrándult. Húzta a lábát, de sokat pihentettük, igaz elég nehéz volt. Most, hogy 1 hete rándult meg a lába, már jobban van még kicsit húzza, de ismét púposít a hátával, nem mindig, de elég sűrűn. A röntgennél semmi rendellenességet nem találtak, napi 2szer kap enni. Nem tudom miért csinálhatja, és sajnos nem is kaptam megfelelő információt erről. Azt mondták az a táp sem jó, amit most kap, sőt hogy sokat adunk neki (kb 100 grammot etetésenként, tehát napi 200-at, ami a tápon is a javasolt mennyiség.) Nem tudom kell-e neki kalciumot adni külön, vagy mivel egészíthetem ki az étrendjét, félek, hogy a púposítás is a táplálkozás miatt van. Félek a bélcsavarodástól is, mivel nem engedjük neki etetés után, hogy ugráljon egy másfél órán keresztül, de olvastam, hogy 3-4 órát kell pihentetni, sajnos nála ez lehetetlen, valamint azt, hogy még a hátára sem szabad, hogy forduljon. Mennyire kell odafigyelni? Egyáltalán nem ugrálhat, vagy ha csak üdvözlően két lábra áll és megtámaszkodik rajtunk az még belefér? Előre is köszönöm segítségüket!

Kedves Gazdi!

A gyomorcsavarodás (a bélcsavarodás igen-igen ritka, ilyenkor az egész vékonybél megcsavarodik a tengelye körül, ez nem függ a táplálkozástól, ismeretlen a kiváltóoka) nevű súlyos betegség a nagytestű, tág mellkasú fajtákat érinti, ahol laza a gyomor felfüggesztése, és nagyon tágulékony is a gyomor, valamint amelyek hirtelen sokat esznek, majd nagy mennyiségű vizet isznak rá. Ha a gyomor megbillen, akkor nem tud távozni belőle a tartalom, a gyomor falának mozgása leáll, és elkezd erjedni, gázosodni a tartalom, aemlytől meg is csavarodhat a tengelye körül a gyomor, ami életveszélyes keringési zavart hoz létre és csak a gyors műtét mentheti meg az állat életét. Vannak részleges csavarodással járó, nem ilyensúlyos lefolyású kórformák is, de ezek sem jellemzően fiatal, közepes testű kutyáknál fordulnak elő.

Nem hiszem, hogy minden hason, háton forgásnál ettől kellene félniük, hiszen minden kutya pörög a hátán, főleg kiskorban, és csak nagyon-nagyon kevés kutyát érint a gyomorcsavarodás, de jó ha ilyen mozgás után megvárják, míg lecsillapodik a kiskutya és csak azután kap enni.

A puposítáról, bűzmirigy gyuladásról kezelő állatorvosával kellene beszélnie, aki ismételten megvizsgálhatná, szükség esetén átmoshatná, antibiotikumos kezelést írhatna elő, és bélsár vizsgálatot tud végezni a féregfertőzés, egyéb kórokozó jelenlétét kizárandó (pl. Giardia, Isospora nevű egysejtű).

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993