Picur

2015.10.26.

Tisztelt Állatorvos! Pici cicám, tegnap meghalt, s nem tudok nyugodni, míg nem tudom, mi lehetett a baja. Remélem, tudnak segíteni. Picur rövid története: 2 másik társával néhány napja találtuk a kertünkben, egy dobozban. Hideg, esős idő volt, s nagyon ki voltak hűlve, csenevészek, s koszosak voltak. Nagyon picik voltak, nem nagyon lehettek többek 1 hónaposnál (szemük nyitva volt, s járkáltak is). Nem nagyon akartak enni. 1 nappal a megtalálásuk után már csak Picur maradt meg. Ő eszegetett, s látszólag semmi baja nem volt, azonkívül hogy pici, és eleinte nagyon félt, fújt, mikor kézbe akartuk venni; de 1-2 nap után már dorombolt és bújt. Meg mindig nagyon nyávogott mikor egyedül maradt. Tegnapelőtt este még semmi baj nem látszott, aztán tegnap délután hírtelen lebénult a hátsó fele, majd picivel később elfeküdt, alig mocorgott, s néha vett csak nagyobb levegőt. Hamarosan kitágultak a pupillái, de ezután is megmozdult néha. Mindeközben az állatorvos közölte, hogy leghamarabb ma tud kijönni; ezért elmentünk hozzá mi (kb 1 óra volt mire megtaláltuk a házát a semmi közepén). Megnézte, mondta hogy nincsenek reflexei, nem érez semmit; s hogy csak az idegek működnek még (azért vesz levegőt, s azért mocorog néha). Elaltatni nem tudta, mert elfogyott az altató…Ma reggelre meghalt. Nem volt jó élmény mindezt végignézni..Jó lenne, ha tudnám mi történhetett (az orvos erre se mondott semmit), hogy lehetett-e volna tenni valamit. Köszönöm a választ előre is.

Kedves Gazdi!

Nagyon-nagyon sajnálom a kiscicát, igen megviseli az embert az ilyen veszteség.

A kidobott, kihűlt kiscicáknak  sajnos nem sok esélyük van, még akkor sem, ha egészséges anyamacskától, jó körülmények közül jönnek, de általában nem ez a helyzet, hanem oltatlan, parazitákkal és macskavírusokkal fertőzött anyamacskától, háztartásokból érkeznek. Nagy valószínűsége van annak, hogy valamelyik macskavírussal fertőződtek még az anyaméhben, a macskanáthák vírusai, a panleukopénia vírus szokott ilyen fejlődési rendellenességeket, hirtelen bénulást okozni. Nem hiszem, hogy ennél többet lehetséges tenni, amit Önök tettek érte, ne hibáztassa magát!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993