bizonytalanság

2015.11.04.

Tisztelt Doktor Nő/Úr! A 7 éves szuka kutyusunkból eltávolítottak egy emlődaganatot. Sajnos a szövettan megállapította, hogy rosszindulatú az elváltozás. A daganat eltávolításával 2 emlőt is eltávolítottak, valamint megtörtént az ivartalanítás is. A műtét közben, amely belső szerveit lehetett, átnézték a kutyusnak, nem találtak rajta elváltozást, valamint röntgent is kértem, az sem mutatott semmit. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi az Ön véleménye, az eredmény alapján? Milyen esély van arra, hogy nem újul ki a daganat? Milyen esélyeink vannak arra, hogy nem lesz áttét? (tudom, sajnos ezeket nem lehet biztosan megmondani, de egy matematikai esély (ami akár csak egy személyes vélemény) is sokat segítene, nagyon szomorú vagyok, aggódom). (Fél évente kontrollra kell mennünk – szerintem ezt ki sem várom, és sűrűbben fogok, és én is fogom otthon tapogatni a hasfalat, emlőket, stb minden nap). Az eredmény:

Diagnózis Carcinoma és malignus myoepithelioma, grade-I. Az emlőtájéki mintában kötőszövetes tokkal határolt tumorgóc látható, mely a beküldött mintában ép sebészi szélekkel bír, környezetében hyperplasiás terminalis egységek és néhány kitágult ductus látható. A tumor széli területein jelentős mértékben kitágult nyirokerek is felfedezhetők. A tumor szövetben egyrészt a myoepithel kifejezett mértékű proliferációja észlelhető, mely proliferálódó myoepithel sejtek magja általában duzzadt, világos, vesicularis, a cytoplasma pedig megnyúlt, kissé vakuolizált. Ezen proliferálódó myoepithelben helyenként emelkedett mitotikus aktivitás tapasztalható. A mesenchymalis komponens mellett a mirigyhám proliferációja is jól kivehető, de a proliferálódó mirigyhámra tubularis megjelenés jellemző elsősorban. A daganat sejtek helyenként több rétegben bélelik a képződött mirigy egységek lumenét és mitotikus aktivitásuk is kissé emelkedett. Adott metszés síkokban érinvázió nem látható. A tumor stromája helyenként kissé myxosus”

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Kedves Gazdi!
Nagyon alapos munkát végeztek állatorvosai, nagyon jó, hogy megtörtént az ivartalanítás és készült szövettani vizsgálat, valamint átnézték a hasüregi szerveket. Ennél pontosabban áttétet keresni SPECT/CT vizsgálattal lehet, ahol az egészen apró távoli áttéteket is ki tudják mutatni. Hazánkban rendelőnk onkológiai szakrendelésén, Dr. Balogh Lajos végzi ezeket, ezért legjobb, ha személyesen őt keresi 06-30-933-0559!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993