megváltozott

2015.12.10.

Kedves Doktor úr! Van egy 9 éves Bichon Havanese kan kutyám, a történetem ott kezdődik, hogy nagyjából 2 hete a kutya apukámmal egyre ellenségesebb lett, annyira, hogy hétvégén sajnos meg is harapta a kezét mikor felé nyúlt. Morog és vicsorít ha ránéz, a közelébe megy akkor is ráförmed, morog, és annyira felhúzza magát, hogy már öklendezik, mikor bejön a lakásba a kutya felmegy az emeletre és befekszik az ágyába és képes ott lenni órákat. Más családtaggal nem csinál ilyet, csak kifejezetten apukám látványától kattan be. Velem, és a többiekkel ugyanolyan játékos, bújós, mint mindig. Mitől lehet ez? 2 héttel ezelőtt alig lehetett levakarni apáról, állandóan hágta a lábát, kezét, bújt bele, és játszottak… Mindig apukám vitte sétálni, ő volt kint vele a kertbe és sorolhatnám… Egyszerűen tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk mi tevőek legyünk, ez nem állapot amit csinál, azt hittük pár nap alatt elmúlik de ez már 2 hete tart. Elég gyakran csinált olyat korábban is, hogy jöttek vendégek, és rájuk mászott, hágta a lábukat… korábban javasolták már az ivartalanítást emiatt, illetve volt még nyáron prosztatamegnagyobbodása is. Ma elvittem állatorvoshoz, és akármennyire szerettem volna ezt kerülni, kértem időpontot ivartalanításra, abban reménykedve ez valamelyest segíteni fog rajta. Péntekre kaptunk is időpontot.. Az állatorvosnak is jeleztem a problémát, de nagyon nem tudott segíteni ezzel kapcsolatban.. tudni kell még annyit, hogy én fél évvel ezelőtt elköltöztem otthonról, az állatorvos ezt mondta talán ettől lehet, de én nem gondolom ezt, hogy így lenne, azért is mert fél év azért sok idő, nem hinném ennyi idő kell neki hogy észre vegye már nem vagyok otthon, de még ha így is lenne, miért támad apára?? A szüleim azt mondták, ezt az esélyt megadják a kutyának, ha nem csillapodik a műtét hatására sem, akkor a kutyának mennie kell.. Kérem Doktor úr segítsen, nagyon elvagyok keseredve, belehalnék, ha el kéne altatni… Segíteni fog rajta az ivartalanítás? Mitől lehet ennyire ellenséges, azzal akit eddig tiszta szívből szeretett?? Mit tehetnék még érte??

Kedves Gazdi!

Erre a kérdésre legszakavatottabban egy kutyakiképző, kutyatréner tudna válaszolni, továbbítom is levelét a mi szakértőnknek, Urbanovich Zoltánnak. Engem csak annyi tűnt fel a levélből, hogy az édesapjára hágó mozdulatokat tett, rámászott, stb. ami nem csak a tiszta szívből jövő szeretet kifejeződése, mint inkább a dominánsság, a felülkerekedés, rossz szóval a “ledominálás”, vagyis hogy a kutya édesapja elé szeretne kerülni a rangsorban. Az Ön elköltözése gondolom közrejátszott abban, hogy megborult a családi rangsor. Normális esetben a rangsorban MINDEN EMBER jóval a kutya előtt helyeződik el!

Ennek az egészséges rangsornak a kialakításában segíthet egy kutyatréner, kutyaiskola, hogy hogyan tud édesapja és minden más ember a családban falkavezérként fellépni, ezzel megszilárdítani a helyét a kutya előtt a rangsorban. Az első lépés az, hogy mindenki épsége érdekében az édesapja ne közeledjen direkt a kutyához, ne próbálja megsimogatni, ne szólítsa a nevén, lehetőleg ne is nézzen rá, ne engedeje, hogy ráüljön és mindenki, még a vendégek is tolják el, szóljanak rá, ha hágó mozdulatokat akarna tenni rajtuk. Az ivartalanítás lecsillapíthatja a domináns viselkedést, de önmagában nem feltétlenül oldja meg a dolgokat.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993