szomorka

2015.12.14.

Tisztelt Doktor Úr! Két éves ivartalanított kandúr cicámat külföldi tartózkodásom idejére néhány hónapra egy ismerősömre bíztam, aki több cicát is tart a lakásban, oltottat és oltatlant egyaránt. Betegsége hónapokkal ezelőtt kezdődött étvágytalansággal,(néha véres) hasmenéssel. Mire magamhoz vettem újra, elég soványka volt, élénk ugyan, ha szóltunk neki, de rengeteget aludt. Eleinte jött a hívó szóra etetéskor, leült a tál elé és nagyokat nyelve nézte az ételt, de nem evett. Látszott rajta, hogy éhes, néha sikerült kézből bele könyörögni néhány falatot, de végül már egyáltalán nem evett. Azóta folyamatosan 39-40 fokos láza van, mely nem csillapodik. Néhány napja történt, hogy először elkezdett imbolyogni, láthatóan szédült, azután egy napig nem volt ilyen tünete. Természetesen orvosnál jártunk, több alkalommal is, fiv/felv/fip negatív, minden szerve jól működik, nincs eltérés a vérében. Az orvos nem tudta megnevezni az okot, talánynak nevezte az esetet, így csupán találgatva, jelenleg a második féle antibiotikumot kapja. Cicám lassú és folyamatos leépülés végén most ott tart, hogy imbolyogva, nehézkesen kimegy még vécére, onnan kisegítve pedig vissza megy az ágyra, ahol a helye van, de nem sokat mozdul, esetleg csupán megfordul időnként. Etetése vízben feloldott speciális konzerv, melyet műtétek után orvosi rendelvényre szoktak adni, itatása hasonlóképpen történik. Kérdésem az lenne, hogy találkozott-e már hasonló esettel? Antibiotikumra mennyi idő múlva reagál egy állat és hasonló esetben annak milyen jelei vannak? Esetleg adhato-e neki az antibiotikumot, amit tegnap kaptunk-az első időszakban az előírtnál kicsivel sűrűbben?(2×1 helyett 4×1) Lázcsillapítót az orvos nem adott, adható-e neki egy nyolcad algopyrin ön szerint? Ha így le van gyengülve, de ha az antibiotikum hatásos, még visszafordítható-e ez az állapot? Orvosunk szerint a koránál fogva kicsi az esélye a daganatnak, még most is fertőzést gyanít. Tegnap már az euthanasia-n gondolkodunk,a szívünk megszakad, de szeretnék neki még esélyt adni…hátha.(Épp most történt, felült a helyén és belekakilt az ágyába, nem indult el a wc-re…). Köszönettel: Szomorka

Kedves Gazdi!
Ha hónapok óta lázas, étvágytalan a cica, akkor biztosan nagy a baj.

Sajnos a FIP nevű betegség tesztje nem megbízható, ezt a betegséget, amely nem fertőzés, hanem autoimmun alapon alakul ki, csak ha a különböző tetüregekben (hasüreg, mellkas)  felgyülemlett folyadék citológiai vizsgálatával lehet valószínűsíteni. Nem kitelt a hasa véletlenül? Nem fullad?

Nem írt arról, hogy milyen lett a vérképe, vérlaborja, máj-, vese-paraméterek, mutat-e valamit a vizelet vizsgálat, vércukor szint mérés, stb., lehet, hogy ezeket nem vizsgálták? Hasi ultrahang vizsgálat, mellkas röntgen is kellene, hogy a belső szerveinek az állapotát meg lehessen ítélni, nem beszélve a szájüreg alapos vizsgálatáról, ha nem tud enni, stb. Egy szó, mint száz, kiegészítő vizsgálatokat kellene végezni, hogy ne csak vaktában szedje az antibiotikumot. Nem írta, hogy milyen gyógyszert szed, pontosan, ezért nem tudom megmondani, hogy szedheti-e gyakrabban. Algopyrint bizotsan ne adjanak, mert súlyosan mérgező macskákra, pláne ilyen legyengült állapotban. Ha van a közelben komolyabb állatkórház, klinika, ahol ki tudják vizsgálni alaposan, intenzíven tudják infúziózni, amíg kiderül, hogy mi a baj, akkor legjobb lenne oda vinni.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993