Köszönöm a választ. A szövettan azt írta, hogy a has nyálkahártyájából ered a daganat. A lépével együtt lehetett eltávolítani a daganatot.
Kedves Gazdi!
A szövettani diagnózisban, amit szakértő laboratórium ad, azt tudnánk meg, hogy milyen fajta sejtekből indult el a daganat. Sajnos abből, hogy a hashártyából? hasnyálmirigyből? ered és a léppel összenőtt, még többfajta daganattípus szóba jöhet. Lehet, hogy állatorvosa nem küldte szövettani laborba a mintát, és az is lehet, hogy ennek az ára már nem fért bele a költségvetésbe.
A lép eltávolítása nem szokott komoly egészségügyi akadályt jelenteni sem emberben, sem kutyában, sem macskában.
Az a kérdés most, hogy a daganatos sejtek mennyire szórodtak szét a cica szervezetébe, mennyi maradt belőlük a hasüregben, illetve jutott el a vér- vagy nyirokárammal távoli szervekbe. Ha minden rendben ment és szerencséjük van, akkor az összes daganatos sejtet sikerült eltávolítani, ilyen esetben a műtét meg is oldja a problémát, nem kell a recidívára, a daganat visszatérésére számítani. .
A legrosszabb esetben maradtak daganatos sejtek, amelyek esetleg újra osztódni kezdenek a primer, vagyis először kialakult daganat helyén, vagy attól távol. A daganatos sejtek osztódási sebessége függ az adott sejttípstól, a cica általános védekező képességétől, egyéb fertőzéseitől, stb.
Arról, hogy maradtak-e daganatos sejtek a cica szervezetében egy teljes test SPECT/CT vizsgálat tudna felvilágosítást adni. Erről Dr. Balogh Lajossal, onkológiai szakrendelésünk vezetőjével érdemes konzultátlni, a következő linkre kattintva éri el a tudnivalókat: BEJELENTKEZÉS