Jó napot! Sajnos az egyik cicánkat vasárnap veszítettük el. A másik cica a testvére azóta persze keresi. Próbáltuk másik cicával feldobni, de az új cica agresszív volt a minénkkel szemben. Elkerült az új cica, a miénk azóta keveset eszik és megy a hasa, cseppet kedvtelen, próbáljuk felvidítani, foglalkozunk vele, beszélünk hozzá. Főtt rizst és csirkemellet adtunk ma neki, reméljük ettől a pocija rendbejön. Mivel ő kandúr ivartalanított gondoltunk egy lány cicára (örökbefogadni) hátha sikerül elfelejtenie a tesóját és visszatér a régi énje. Mit gondol? Kérem írjon nagyon aggódunk a cicánk miatt. Köszönettel Bogi és Olivér
Kedves Gazdi!
Nem írta, hogy milyen betegség, trauma okozta a másik cica halálát, amiért nagyon együttérzek. A hasmenés, étvágytlanság, bágyadtság leginkább betegség tünetének látszik, ezért első körben azt javasolnám, hogy vigyék el állatorvoshoz, hogy meg tudja vizsgálni, ha lehet, bélsár mintát is vigyenek, mert ennek vizsgálata felvilágosítást ad a paraziták jelenlétéről, ami fontos lehet a gyógyításhoz. Ha már elmúlt a hasmenés és teljesen rendbejött a cica, utána gondolkodnék egy újabb “társ” örökbefogadására.
Engedjen meg egy kis fejtegetést a cica testvér elvesztéséről: Szerintem időt kell adni minden állatnak (és embernek is), hogy társa elvesztését “feldolgozza”, megszokja. A ” keresés”, nyávogás talán a kedvetlenség is részben, ennek a folyamatnak a része lehet, kell időt hagyni, amíg megszokja az új helyzete, “elgyászolja” magában a hiányt. Azt is be kell kalkulálni az új cica befogadására készülve, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ugyan olyan lesz a viszonyuk, talán hosszú hónapok kellenek az összecsiszolódáshoz, ha egyáltalán bekövetkezik.
Sok sikert!