Kedves Doktor Úr/Nő! A következő problémában szeretném a segítségüket kérni. Pár hete a kutyusunk nem tudott lábra állni, kedvetlen volt és enni sem akart. Elvittük állatorvoshoz, 5 napot volt állatkórházban, infúziót kapott. Az orvos mérgezésre gyanakodott. Mikor 5 nap után érte mentünk, a szőre nagyon hullott, az orra pedig 2 oldalt be volt dagadva. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mérgezés következtében a kutya orra vérzett és az alvadt vér miatt dagadt be az orra, de majd az alvadt vér fel fog szívódni. Miután haza vittük az étvágya visszajött, de 4 nap után az orra körben elkezdett szétrepedni és gennyedzett. Ügyeletre vittük, megröntgenezték. Azt mondták, hogy a lágy részek elkezdtek rohadni (emiatt az orra le fog esni), de a csontban daganat nem látható. Kapott antibiotikumot és adtak egy spray-t, amivel kezelni kellett az orrát. Az orra pár nap után javulni kezdett, de a farkán elindult egy sebesedés és a sebnél kihullott a szőre. Ezt is elkezdtük kezelni a spray-vel, de nem akar javulni. Pár napja pedig észrevettük, hogy a fülén, több helyen kis körökben szintén elkezdett kihullani a szőr. Ezek a tünetek lehetnek még mind a mérgezés mellékhatásai? Vagy valamilyen más betegsége is lehet a kutyánknak? A válaszukat előre is köszönöm!
Kedves Gazdi!
Ha véralvadásgátló hatású patkányméreg okozta a mérgezést és a jelentős vérveszteségtől volt bágyadt, akkor attól vérzhetett sokat az orra. Ha a májat károsította a méreg, akkor esetleg ez is járhat vérzékenységgel. Laborvizsgálatok, ha készültek, akkor ez segíthe az eligazodásban. Az antibiotkiumoktól időnként gombás fertőzés üti fel a fejét az orrüregben, akár a bőrön is, ami okozhat szőrhullást, sebesedést. Innen a távolból igen nehéz tanácsokat adni, legjobb lenne, ah mintát tudnának venni állatoprvosai a sebes bőrből, illetve az orrban lévő szövettörmelékből és ez szakértő laborba küldve kiderülhetne, hogy milyen kórokozó van jelen, milyen gyógyszerre érzékeny, és célzottaban lehetne kezelni.