bubi 2.

2007.03.18.

Köszönöm válaszát. Mi próbáltuk hívni az állatorvosunkat, de a mobiltelefonja ki volt kapcsolva (a szám az biztosan jó), a vezetékes telefont pedig nem vette fel. Valószínűleg az ünnep miatt nem rendelt. Tehát mi próbálkoztunk. De mivel nem kaptunk segítséget, ezért próbáltam interneten valamilyen segítséget kapni. A mai napon kora reggel elvittük egy másik orvoshoz, aki megállapította, hogy fekélyek vannak a fenekénél, és emiatt nem tudott székletet üríteni, és az erőlködés miatt vert olyan gyorsan a szíve. Azóta már megtörtént a műtét – közben kiderült, hogy a gátja is megsérült az erőlködés miatt -, az altatásból is felébredt, kissé kába még illetve szomorú, de jobban van szemmel láthatólag. Műtét mözben a doktor Úr eltávolított belőle sok székletet, azóta már itthon is kakált és vizelt is. Remélhetőleg már nem lesz semmi baja. Kapott fájdalomcsillapító gyógyszert (több napra elegendő szemet), amit egyelőre még nem hajlandó bevenni, de talán most még az altató miatt nincsenek is olyan nagy fájdalmai. Később természetesen még próbálkozunk a gyógyszerrel mindenképpen. 7-10 nap múlva kell visszamenni a varratot kivenni. A csatolt képeken még a műtét utáni, altatásos állapot látható. Amíg nem gyógyul meg teljesen, addig a másik kutyánktól elkülönítve tartjuk. Egyébként Kisvárdán lakunk. Az egyik itteni orvos nem „dolgozott” valószínűleg a tegnapi napon. Válaszát mindenesetre mégegyszer köszönöm, tisztelettel:

Örülök, hogy állatorvosukkal közösen sikerült megmenteniük a Bubit.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993