Georga

2016.04.01.

Francia buldogom van, két éves múlt. Szerettünk volna kiskutyát, a tenyésztő szerint 14hónaposan, amikor betüzelt, hozzá vittük, ahol ő csinálta meg a mesterséges fedezést. Előtte voltunk progin, 3-as volt, de már kezdett a tüzelés elmúlni, akkor történt egy szintén kék színű kannal. Egy kiskutya lett, császárral. A kicsi először szépen fejlődött, majd hathetesen el kellett altatni, mert vízfejű lett. nagyon megviselt bennünket. A következő tüzelésnél másik, teljesen idegen kannal próbálkoztunk. Ismét egy jött össze, progi megint háromnál nem ment feljebb. 56 napos vemhesen magától kipottyant belőle, burokkal együtt, már halott volt, és nyilván koraszülött. Most pihen a szukám, jól van, kérdezem, mi lenne a teendő, van-e remény, hogy valaha kiskutyái legyenek? Köszönöm szépen válaszukat.

Kedves Gazdi!
A progeszteron szintet nem tudom megítélni, mert minden labor más mértékegységet és stenderdet használ, ráadásul legjobb, ha a hüvelyképpel, hüvelyből vett citológiai mintával együtt értelmezik. Ha két különböző kantól ilyen szerencsétlenül végződött a pároztatás, akkor lehet, hogy el kellene gondolkozni azon, hogy érdemes-e erőltetni a dolgot, mert lehet genetikai defektus, esetleg fertőzés, hormonális zavar is, ami megakadályozza a sikeres elléseket. Természetesen az is előfordulhat, hogy véletlenül a kanok voltak rossz geneikai állománnyal megáldottak, mert mindig kettőn áll a vásár. Ha mindenképpen ragaszkodnak a kiskutyákhoz, akkor szaporodásbiológus állatorbvoshoz is fordulhatnak:- KATT: Dr. Thuróczy Julianna.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993