Tisztelt Doktor úr/nő! Kutyámnál (6 éves amerikai bulldog kan) azt tapasztaltam, hogy a felső ajka bal oldalon nem húzódik fel lihegéskor úgy, mint a jobb oldalon. Állatorvosunk szerint darázs- vagy méhcsípés okozhatta, Milgammát javasolt, amit ma kezd el kapni a kutya. Azt mondta, hogy másfél hét alatt javulásnak kellene látszódnia, amennyiben nem így van, keressem ismét és más kezelés is szükséges lesz. Ha esetleg nem jönne rendbe, akkor szerinte meg kell tanulnia a kutyának egy oldalon rágnia. Jó 20 éve ismerjük az állatorvosunkat és mindig meg voltunk vele elégedve, de ma rá nem jellemző módon nagyon gondterheltnek tűnt mikor arról kérdeztem, hogy lehet-e ebből a dologból komoly baja a kutyának, olyan volt mintha nem akarná megmondani az igazat (talán azért mert tudja, hogy haláleset történt a családban nemrég?). Én viszont szeretem tudni, hogy mire számíthatok, ne derült égből jövő villámcsapásként történjen esetleg valami rossz. Tehát felgyógyulhat ebből a kutya? Ha pedig nem, mire számíthatok? Köszönöm válaszát.
Kedves Gazdi!
Reméljük, hogy a legegyszerűbb dologról volt szó, hogy egy csípés miatt duzzadt meg az ajak, és pár nap alatt magától rendeződik a helyzet. Ha hosszasan nem változik a dolog, akkor az arcideg környéki képleteket alaposan át kell vizsgálni: fület, orrot, fogakat, egész szájüreget, mert akár sérülés, akár gyulladás, akár sajnos rosszindulatú elváltozás is okozhatja az arcideg gyulladását, elváltozását. Röntgen vizsgálat, vagy akár komolyabb kiegészítő vizsgálat, mint a CT, MRI is szóba jöhet. Ha semmilyen aggasztó elváltozás nincs, akkor valóban marad a Milgamma és az egyoldalon rágás. Nem hiszem, hogy állatorvosuk az “igazat” nem akarta megmondani, csak esetleg már felrémlett előtte, hogy milyen nehéz ilyenkor pontos diagnózishoz jutni, illetve mennyi vizsgálat, szükséges ehhez, ami sokszor nem csak az altatások miatt, de anyagilag is megterheli a családot.