Könnytermelés leállása

2016.06.22.

Tisztelt Állatorvosok! Van egy bichon havanese 4 éves kutyusom, akinek leállt a könnyteremelése, ez miatt pedig fekély keletkezett rajta. Elvittük állatorvoshoz, aki először azt mondta, hogy sérülés van rajta, de a kontroll alkalmával már azt állapította meg, hogy autoimmun betegség miatt állt le az egyik szemében a könnytermelés. Kap a kutyus antibiotikumos szemcseppet, műkönnyet, szemgélt és optinumot is. Azóta már kétszer voltunk konrtoll vizsgálaton és bár javult a szeme még mindig található rajta fekély. Kérdésem az lenne, hogy az autoimmun betegséget meglehet állapítani ránézésre, illetve lehetne-e látni azt, ha a könnycsatorna elzáródásáról lenne szó, mind ezt szemészeti segédeszközök nélkül?

Kedves Gazdi!

A könnycsatorna elzáródása az elvezetés akadályoztatottságához vezetne, vagyis ahhoz, hogy könnyfolyások vannak a kutyus szeme alatt, nem tud az orrüregbe elfolyni a termelődött könny, ugyanis a könnycsatorna a a szem körüli könnymirigyekben termelődött könny elvezetéséért felelős. A száraz szem betegség legtöbbször autoimmun alapon alakul ki, ezen kívül lehet az arcideg beidegződésének zavara miatt, egyes gyógyszerek mellékhatásaként (szulfonamidok), Szopornyica fertőzés következményeként, vagy a hamadik szemhéj mirigyének eltávolításának a következménye, stb.

Gondolom állatorvosa először abban nem volt biztos, hogy a fekélyt mi okozta, hiszen sérülések, idegentest (pl. toklász), nem megfelelően növő szempilla, stb. is tud olyan sérülést ejteni a szemen, aminek fekélyképződés lesz a következménye. Ha volt Schirmer-könnytesztje, amivel megállapíthatta, hogy 1 perc alatt mennyi könny teremlődik a szemben, akkor könnyebb a diagnózis. További hasznos információ ebben a témában ITT és ITT!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993