Lelki gondok!

2016.09.15.

Kedves Doktorúr/hölgy! Közepes termetű tacsi kutyusom van 6 éves eddig nagyon bízott az emberekben. Sajnos egymás után kétszer is betörők jártak nálunk és valöszínüleg bántották is de külsérelmi nyom nincs rajta és nem fáj semmije. Viszont a második eset óta nem akar kimenni a kertbe és a helyén ami bent van egy zárt előtérben sem szeretné az éjszakát tölteni. Látszik rajta hogy fél és minket is félt ha kimegyünk. Legszívesebben a konyhában van az asztal alatt sőtétedés után ami nála újdonság. A kérdésem az lenne, hogy általában mennyi ideig tart egy trauma feldolgozása mikor nyugszik meg. Esetleg segít ha hozunk mellé egy kiskutyust a menhelyről vagy csak rontunk vele a dolgon. Válaszát előre is köszönöm. Egy aggódó szülö.

Kérdését még akkor sem lehetne pontosan megválaszolni, ha tudhatnám mennyi idő történt a két betörés között, a 2. betörés óta mennyi idő telt el, korábban miként viszonyult a kutya fajtársaihoz, kisebb és nagyobb kutyákhoz …. de bennem állatorvosként elsőként az kell, hogy felmerüljön, hogy vajon tényleg “csak” lelki bajok állnak-e a viselkedés megváltozásának hátterében.

Igazság szerint egy 6 éves tacsi esetében akár a gyakori porckorong sérv (tacskóbénulés) akár más fájdalommal, diszkomforttal járó betegségek (ortopédiai-, neurológiai-, belgyógyászati-, szemészetio-, onkológiai- …. jellegű problémák) is okozhatják, vagy legalábbishozzájárulhatnak a viselkedés megváltozásához, asztal alá bújáshoz, reszketéshez, sötét kerüléséhez. Ahopgyan Önök nem úgy én sem tudom kizárni, hogy a hívatlan látogatók nem verték, vagy rúgták-e meg a tacsit ami okozhatott olyan sérülést, ami állandó fájdalommal jár. Úgy vélem, hogy elsőként ezeket az egészségügyi problémákat kellene kizárni részletes állatorvosi vizsgálatokkal.

Ha valóban “csak” a lelki trauma okoz gondot a tacsinál, azt sem akarom lebecsülni, bagatellizálni – és az is nagyon egyedi,  hogy egy kutyatárs (ha igen akkor kölyök vagy felnőtt, kan, vagy szuka, kis-, vagy nagytermetű …  ???) megoldás lehet-e. Állatorvosukkal való konzultáció ebben is segíthet, sőt kutyáknál is lehetséges szorongás csökkentő, “depresszió” elleni gyógyszeres kezelés is.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993