Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 3 éves kandúr cicánknak kb. fél éves korában volt lábműtéte. Két műtét is volt, először a lábát tették helyre rögzítő fémmel majd másodjára a fémeket el kellett távolítani, mert a cica növésben volt és a fém kezdett kijönni a lábából. Szerencsére a műtét óta felépült, nagyon szépen megy, nem látszik, hogy műtve volt. Mostanában azonban a műtétek helyénél, a lábánál, kívül-belül sebesre rágta a bőrét. Korábban is volt már ilyen egy-egy tavasz vagy nyár alkalmával, de akkor hamar begyógyultak a sebek, a szőre is szépen visszanőtt. Ezúttal viszont nagyon csúnyán, véresre kisebezte a lábát, szinte állandóan friss neki a seb, nemigen hagyja gyógyulni, mindig újra kirágja. Arra gondoltunk, hogy biztosan viszket neki a műtét helyénél és ezért csinálja, de nem tudjuk, hogy mivel állíthatnánk le. Mit tegyünk, hogy abbahagyja a rágást, illetve, hogy elmúljanak a sebei? A választ előre is nagyon köszönöm!
Nem kizárt, hogy a korábbi műtétnek köze van a mostanában tapasztalt tünetekhez – márcsak emiatt is érdemes lehet az operációt elvégző kolléga véleményét, vizsgálatát kérni.
Az ő véleménye lesz a mérvadó a továbbiakat illetően.