Jancika

2017.05.27.

Tisztelt Doktor Nő/Úr! A következő a problémám: van egy kb. 7-8 éves nőstény cicám, aki kijárós. Úgy 3 éves körül lehetett mikor hozzánk szegődött. Eleinte csak kint etettük, illetve felugrott az ablakba és ott evett. Aztán egyre jobban megbarátkozott, és most bent van a lakásban, de továbbra is kijárós. Mindig kijárt a dolgát elintézni, sosem kellett utána takarítani, így nem tartottunk bent alom tálcát sem. Az utóbbi időben előfordult 1-2x, hogy bekakilt, de ebben mi is ludasak voltunk, mert hajnalban, valószínű nem hallottuk, hogy ki akar menni, így kénytelen volt.Ilyenkor meg lett kicsit szidva, de már jó ideje nem csinált ilyet. Viszont most, egy pár hete nem tudjuk mi történt vele, bepisil. Sokat is iszik, vagy inkább azért feltűnő, mert régebben nem nagyon ivott, nyalta mindig a száját, vagyis száraz volt neki, mégsem ivott. Most igen, és nem akar kimenni pisilni. Még azelőtt félóránként is volt, hogy kiment, most nem. Az előszobában hagyott cipőre, papucsra szeret pisilni, ha elrakjuk onnan, akkor pedig keresi a helyet az előszobában, vagy a fürdőszobában,annak ellenére, hogy kiraktunk már neki egy tálcát. Alom az nincs benne, de…..és itt jön a de, hogy hajnalban, mikor kiengedem az előszobába, reggelre csodaszépen benne van a pisi a tálcában. Nappal viszont nem akar rámenni. Eléteszem, nézi, de nem. Aztán egyik nap odatettem, ráakart ülni, nem sikerült neki, alátoltam, így ment neki, mert már akkor nem hagyta abba. Szóval nem értem ezt a viselkedését. Ha látjuk, hogy készülődik pisilni, nem jó helyre éppen, akkor gyorsan visszük a tálcát, de megijed, azt hiszi elakarjuk onnan zavarni, aztán beszalad az ágy alá. De ott szerencsére, (főleg ilyenkor, mikor nem is pisili ki magát, hogyan tudja visszatartani) nem pisilt még be, sem a konyhán. Mostanában, volt egy kis félelme úgy vettük észre, a kimenetellel, persze nem mi akartuk, hogy kimenjen, hanem ő szeretett volna, mert nagyon igényli, csak félt. Pár napja csak este későn közlekedett, akkor jött, és akkor ment, most már jön napközben is. Egy napig itthon volt, aztán csak két nap után jött haza, nagyon éhesen, ez volt pár napig. Most már mindennap itthon van, de ha kimegy, utána nem jön megint rögtön vissza, mint régen, hanem csak egy fél, vagy egy nap múlva. Mi lehet ennek a jelenségnek az oka, miért csinálhatja ezt, és mit tehetnénk. Ha veszünk almot a tálcába, nem biztos, hogy akkor is rámegy. Hiszen, mint említettem, ha akar így is elvégzi rajta a dolgát. Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelttel: Katalin

A kijáró, oltatlan, nem fiatal nőstény macska vizelési rendellenességeit könnyen lehet, hogy betegség (fertőző-, parazitás-, húgy-nemi szervi ….) okozza.

Állatorvosa részletes vizsgálatokkal tudja kideríteni a betegségét – majd ha ezen túljutottak, úgy érdemes lehet a rendszeres védőoltásokat, parazitamentesítéseket és ivartalanítást is megbeszélni.

Macskatartóknak

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993