egy ismerősöm egy héttel ezelőtt nekem ajándékozta az egyik kutyáját, egy másfél éves kutyust, miután az előző kutyusom egy hónappal ezelőtt elhunyt. az első két nap kicsit szomorkodott, de hamar megszerettük egymást. ugyanakkor a első két nap óta mindig sír utánam, ha elmegyek otthonról (faluhelyen lakom, kertes házban), még ha csak a szomszédban lévő ABC-be is lépek át. a munkámból kifolyólag gyakran vagyok távol, újságíróként dolgozom, és bár a cikkeim túlnyomórészt otthon írom meg, de hetente 1-szer-kétszer bemegyek az egyórányi útra fekvő városban lévő szerkesztőségünkbe, amellett a hét több napján is riportra utazom, és ha elmegyek, reggel megyek, délután vagy este jövök. ráadásul egyedül élek. az előző kutyám ezt elfogadta, de a mostani nem. a volt gazdija azt mondta, hogy bírja az egyedüllétet, de belegondolva a dologba, nem hosszú időkig lehetett egyedül, mert vagy a gazdija, vagy a gazdi valamelyik családtagja gyakran otthon tartózkodott, a kutya anyja pedig mindig ott volt a közelében. utánaolvastam a hasonló eseteknek, látom, hogy szeparációs szorongása lehet a kutyusnak, és nagyon sajnálom. talán nem lett volna szabad kiszakítanom a megszokott környezetéből. de most mit tegyek?
Az új jövevényt egészségügyi okokból is ajánlatos “bemutatni” állatorvosának, aki ha megvizsgálhatja és ellenőrizheti a védőoltásait, parazitamentesítéseit, úgy több szempontból is hozzájárulhat a békés, boldog együttélésükhöz.
A szeparációs szorongás oldására is tud majd praktikákat, vagy súlyosabb esetben szereket, megoldásokat ajánlani.
