Tisztelt Doktor Úr Azért fordulok Önhöz, hogy a tanácsát kérjem a macskámmal kapcsolatban. Egy alig 3 éves, fiú, hosszú szőrű cicáról van szó. Nagyjából 1 hónapja figyelmes lettem arra, hogy a nyakán folyamatosan visszanő egy púp, amit ha jól tudom úgy neveznek, hogy mumpsz. Mióta hozzám került a cica, már korábban is előjött neki ez a púp – 2 vagy 3 alkalommal – de miután kifakadt neki, szépen begyógyult és utána semmi baja nem volt. Most viszont alig hogy begyógyul neki az egyik helyen, nem telik el 1 hét és már nő egy másik helyen is a púp. Alig akart enni, inni, kedvetlen volt és folyton lapított, ezért elvittem állatorvoshoz, ahol azt mondták nekem, hogy valószínűleg patkánymérget ehetett. Elmondta azt is az orvos, hogy ki van vérezve a cica, nincs rajta hús, csont és bőr, nehezen lélegzik – szerinte azért mert gennyes váladék van a tüdejében – és megmutatta a szemhéját is, ami szerinte túl fehér volt, ez is a kivérzésre utalhat. Elmondtam neki, hogy ezek a púpok egyre gyakrabban visszanőnek neki, de ő csak annyit mondott rá, hogy ezzel már nem lesz gond, mert szépen be van gyógyulva a helye. Több lehetőséget is felsorolt nekem: kezelheti infúzióval, de nem garantálja, hogy megmarad a cica, állítólag az ilyen betegségeknél 100-ból fél százaléka marad meg a cicáknak. Vagy pedig elaltatja. Én mondtam neki, hogy semmiképpen nem szeretném elaltatni, próbáljuk meg az infúziót. Ezután kapott a cica 2 fájdalomcsillapító injekciót, egy hosszú hatású antibiotikumot, valamint egy adag infúziót. Ez volt nagyjából 4 napja, azóta ismét nőtt egy púpja, ezúttal a feje tetejére, ami ma reggelre kifakadt. Viszont ahogy megtapogattam a nyakát, találtam 3 csomót nála. Enni eszik, inni iszik, de nem túl sokat, és látom rajta, hogy nincs jól. Hogy miért írtam Önnek? A tanácsát szeretném kérni, Ön szerint mi lehet a baja, vagy mit kellene tennem? Tudom így látatlanba nehéz megállapítani mi lehet a gond, de most már komolyan elgondolkoztam azon is, hogy talán jobban járna szegény cica, ha inkább elaltatnák. Próbáltam neki fájdalomcsillapítót adni tejbe vagy pépes ételbe keverve, de szerintem megérezhette az illatát, és ezért nem volt hajlandó egyszer sem enni ezekből. Fecskendővel megitattam vele egy kevés tejet, de nem tudom, hogy ennek is van-e egyáltalán értelme. Kérem, ha tud válaszoljon levelemre Segítségét előre is hálásan köszönöm
A mumpsz elsősorban emberi, vírusos eredetű megbetegedés. A macskákon jelentkező, klinikailag hasonló hatalmas nyirokcsomók jelenléte sokszor a kijáró, nem kasztrált, ezért gyakran verekedésekbe keveredő kandúrokon is kialakul, és nehezen gyógyuló, sokszor fekélyező tályogokat, duzzanatokat okoz. Mindez terheli az állat keringését, vese- és májműködését, és az oltatlan macskák között többféle parazitás, bakteriális és vírusos megbetegedés átadása is gyakori. A hosszú ideje így szenvedő macskák gyakran vérszegényekké is válnak. Ha mindezt még mérgezés is terheli, úgy igazán kritikus helyzet alakulhat ki.
Mindezek értelmében sajnos valóban senki nem tudja garantálni, hogy akár műtéti beavatkozással és ezt követő intenzív kezeléssel is megmenthető-e egy beteg állat – de ez lenne az esélye a gyógyulásnak. Ha állatorvosa szerint már ilyen módon sincs esély a felépülésre, akkor az eutanázia a további szenvedések megakadályozása és a többi cica fertőződésének elkerülése miatt is célszerű.
Egy kijáró cica esetében fokozottan igaz, hogy a rendszeres védőoltások, folyamatos parazitamentesítések mellett az ivartalanítás is fontos a hosszú, egészséges élethez. Ellenkező esetekben gyakori, hogy a legerősebb egyedek is csak 3-4 évet élnek.