ivartalanítas

2017.07.19.

Jó napot! Péntek reggel ivartalaníttattam a szomszédom lâny cicajat.Gyakorlatilag mar szombatra jól volt, a sebe nem levedzett, gennyedzett.Felszívódó varratokat kapott. A műtét óta el van zarva, de csak egy kisebb helyiséget tudtam neki kialakítani, amit nagyon visel jól… Az orvos azt mondta, ha piszkalna a sebét-varratokat, masodik nap adjam ra a gallért. Erre végül csak harmadik nap került sor, mert nem akartam őt nagyon kinozni, így hogy ilyen rosszul viselte a bezartsagot és folyamatosan vele voltam, hogy figyeljem, nem piszkalja- e a varratokat. Olykor-olykor még levettem róla a gallért, ekkor úgy lattam, ha nem is tépi, de legalabb is, nyalogatja.Tegnap óta folyamatosan rajta van a gallér. Ma mar nagyon esedékes lenne, hogy kiengedjem őt, az orvosnal 4 napot tanacsoltak, hogy addig tartsuk őt bent, de még mindig nagyon féltem őt, hogy valahol kibontja a sebét/varratokat és ra sem talalok… A varratok végeit picit visszabb vâgtan az orvos tanacsara, mert hosszúnak talaltam őket, de még mindig annak latom, kicsit.Tegnap még nem talaltam eleg varrosnak a sebet, talan amiatt, hogy néha tudta nyalogatni, amikor nem figyeltem oda Abban szeretném a tanâcsukat kérni, hogy önök szerint, ma mar kiengedhetem őt? Illetve nincsen valamilyen szer, amivel be lehetne kenni- fújni a sebet, hogy ne nyalogassa? (Az ezüstről hallottam…) Elnézést a leíras hosszúsagaért, előre is nagyon köszönöm és vâron valaszukat! Üdvözlettel: Tendl Enikő

Nézze, vannak kóbor cicák, amiket ivartalanítás után már másnap kiengednek a felszívódó varratukkal, és gallér nélkül – nekem az sem világos, hogy a szomszéd cicája mennyire kezes, illetve a szomszéd tud-e egyáltalán az akcióról.

Van néhány spray, amivel le lehet fújni a sebet és a fertőtlenítő hatáson kívül a kutyák és macskák  egy része nem nyalogatja – míg másik része mániákusan szabadulni igyekszik tőle és ezért  sokkal inkább nyalogatja  a műtéti területet. Kenőcsök is vannak hasonló céllal. Állatorvosával kellene egyeztetni, hogy melyiket ajánlja a sebre.

A cica kiengedés veszélyei elsősorban a közvetlen környezettől függenek pl.: kutyák, autóforgalom, olyan tereptárgyak amin a gallérral fennakadhat a cica ….. ezeket a helyi veszélyforrásokat főleg Ön ismeri.

Ha jól megetetve, megitatva engedi szabadjára a cicát, úgy az éhség és szomjúság is csak jó sokára fogja hazahozni őt.

Macskatartóknak

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993