Németország

2017.09.19.

Jó napot.A kutyám 5 hónapos elmúlt és egy pár napja megeszi a saját ürülékét.Kb. 2 hete van nálunk előtte a tenyésztőjénél volt.Nekem van egy kutyám itthon szuka,egészséges és szintén Shih Tzu.Mitől lehet ez a probléma?

Sok állatfajtánál előfordul a széklet megevése (coprophagia). Vannak egyedek, amelyek saját ürüléküket fogyasztják, vannak akik más fajtársaikét, és vannak akik más fajok bélsarát. Sokszor összefügg azzal, hogy meg is hemperegnek az ürülékben, mintegy dezodorálják a testüket, de ez utóbbi viselkedés önállóan a coprophagia nélkül is előfordul Azonkívül, hogy degusztáló, nyilvánvalóan veszélyeket is rejt, fertőzések forrása lehet a coprophagia.

Sok évvel korábban még az is elhangzott, hogy a kutyák coprophagiája hiánytüneteket jelezne – mára ez már megdőlt, hiszen jórészt kifogástalanul táplált egyedekről van szó. Ma leginkább rögzült rossz szokásnak tekintik.

Nagyon nehéz tenni ellene. Elsőként a lehetőség kizárását szokták javasolni. Ez azt jelenti, hogy a környezetben keletkezett székletet lehetőség szerint azonnal és hiánytalanul gyűjtsük össze, séta közben pedig rettentően figyeljünk arra, hogy ne legyen lehetősége a megtalált bélsarat, vagy egyéb bomló szerves hulladákot megennie. Következetesen és egyértelműen, erélyesen kell a tilalmat jelezni. Az észrevett székletet, szemetet többször érdemes megközelíteni (pórázon) és az érdeklődést, közeledést rögtön meg kell akadályozni. Az a cél, hogy a kívánatos bomló szerves anyaghoz való pozitív kötődés “megforduljon” és a tiltott dologgá váljon, rossz érzetek kapcsolódjanak hozzá.

Emellett a kutya életében sok szeretet, temérdek séta, együtt töltött idő, mozgás, játék …… segít abban, hogy kellemesebb és nem veszélyes kötődések alakuljanak ki a coprophagia helyett. A séta sokkal inkább legyen játék, sport, ismerkedés más kutyákkal …. mintsem vadászás, élelem gyűjtés (ezek a kuta szempontjai!). Van, hogy segít, ha etetés után jön a séta.

A leírtak véghezvitele egyáltalán nem egyszerű, komoly odafigyelést, energiát igényel, van hogy nem is sikerül maradéktalanul megvalósítani.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993