K2 is jó?

2018.01.13.

Tiszteletem, antikoaguláns patkányméreg ellen jó a k2 emberi jutavit 120 mikrogramm tabletta is? 10 kilós kutyára mennyi általában a dózisa? Köszönöm, ha utánanéz

A Jutavit humán készítmények saját filozofiájuk szerint is napi szintű emberi bevitelre, és különböző betegségek megelőzésére hivatottak. Nem létezik 10 kg-os patkánymérgezett kutyára dózisa.

Bajt nyilván nem okozhat önmagában  azzal, ha a 70 kg-os preventív emberi dózisnak akár mondjuk 1/4-ét beadja a kutyának 3 napig – de az könnyen lehetséges, hogy ezzel nem ér el kellő hatást, viszont elveszítik az at időintervallumot, amit állatorvosával a kutya megmentésére fordíthatnának. Azaz így csak akkor érhet célt, ha nem történt mérgezés, vagy minimális mennyiség szívódott fel a kutyában.

Egy patkánymérget evett kutya esetében célszerűen a következőképpen kell eljárni:

Ha sikerül néhány órával a mérget evett ebet állatorvosához juttatnia, úgy ő néhány percen belül meghánytathatja az ebet, hogy minél kevesebb méreganyag szívódjon fel. (Ha a méreganyag már a belekbentart, úg yállatorvosa nem fogja hánytatni az ebet.) Vért vesz az állattól, hogy kiderülhessen mennyire súlyos az állapota. Súlyos esetekben infúziós kezelés mellett kutyavért is kell adnia, akár oxigén sátrat is alkalmaz – és a méreg specifikus antidotumát a K1 vitamint is beadja a kutyának.

Ezzel szemben, ha otthon elvesztegetjük az időt azzal, hogy negyed, vagy fél dózis Jutavit kiegészítőt adjunk a kutyának, az a beteg elvesztésével járhat.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993