Kandúr baj

2018.01.30.

Tisztelt Doktor Úr! Van egy lassan 5 éves ivartalanított kandúr cicánk! Júniusban költöztünk el az új házunkba, és azóta cicánk folyamatosan jelöl (mondanom sem kell, hogy az új festésnek annyi, ugyanis a falat is lespricceli). Hol "tiszta" vizelettel, hol pedig véres vizelettel. Voltunk már vele több állatorvosnál is, kapott injekciót, amely allergiás reakciót váltott ki nála. Meg ultra-hangozták a húgyhólyagját, melyben minimális üledék volt látható, kaptunk Cystaid Plus kapszulát, ám semmilyen változás nem történt. Feliway párologtatót is kipróbáltuk, ugyancsak semmiféle pozitív változás nem történt. Az utóbbi időben inkább még sűrűbben jelentkezik ez a jelölő vizelés, 2-3 óra alatt képes 4-szer, 5-ször megjelölni a falat vagy épp egy ajtót. (Gyanakszunk még arra is, hogy a szomszédos cicák elég sűrűn garázdálkodnak a mi udvarunkon, és előfordult már, hogy megjelölték a bejárati ajtónkat, ám a mi cicánk nem csak az előszobában jelöl, hanem a ház egész területén) Imádjuk a cicánkat, de ez már eléggé megnehezíti a mindennapokat. Kérném a segítségét, hogy mitévők legyünk ezügyben! Köszönöm előre is válaszát! Üdvözlettel, Balog Judit

Számomra az időnkénti véres vizelet azért azt mondatja, hogy ha fel is merült az alsó húgyúti betegség, mint ok, azt nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

Az ultrahangon látható üledék mennyisége a cica táplálékától függően változó mennyiségű lehet, és a hólyagban zajló idült  gyulladás is időnként fellángolhat, véressé válhat a vizelet.

Ebbena betegségben érdemes vizelet vizsgálatot végeztni, amikoris az üledék vizsgálatával kideríthető a homok/kő kristályok kémiai eredete. Ezzel lesz lehetőség diétás tápot, és/vagy olyan kiegészítőt ajánlani, ami csökkenti, megszűnteti az üledék képződését. Súlyosabb esetekben a hólyag katéterezése, átmosásáa, és főleg ivartalanított kandúroknál esetleg stoma műtétre is szükség lehet a probléma rendezésére.

Az viszont biztos, hogy az alsó húgyúti betegség bármilyen kezelése során gyakori kontrol vizsgálatok (benne feltétlenül vizelet vizsgálat, esetleg hasi ultrahang és vérvizsgálat is) szükségesek.

Az inkriminált helyeket napi szinten 1-2 alkalommal spray-vel is érdemes “kezelni”, pl Fernhalten Spray, vagy CSI Urine Cat Vizeletfolt eltávolító spray – CSI Urine Cat szag- és folteltávolító spray.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993