Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! 1-2 napja kértem a segítségét “bolhainvázió” jeligével. Mai napon egy Insectidice 2000 nevű bolhairtó szert vettünk, de aggódunk, hogy meggondolatlanul. Azt olvastuk ugyanis később, hogy a benne lévő permethrin mérgező a macskákra, pedig az állatkereskedés eladója épp úgy ajánlotta nekünk, hogy macskáknak nem lesz tőle baja, ha a fekhelyüket bespray-zzük vele. Még nem használtuk, ám az egyik asztalra a zacskóból való kivételkor egy kis mennyiség kifolyt, amit vizes-szappanos ronggyal letöröltünk, de nem tudjuk, ha a cicák véletlen ráugranának, gondot okozna-e, és úgy általában kell-e aggódnunk emiatt. A segítségét előre is köszönjük!
Az állatkereskedésben kapott információ is fontos lehet, akár a szer használati utasítását is elolvashatják – és már korábbi válaszomban is írtam, hogy a komplex védekezést célszerű lenne a állatorvosukkal egyeztetniük. A leírt szer a gondos takarítás, fertőtlenítés után szakszerűen használható a lakáson belül – de a cicákat célszerű lenne hosszantartó külső-belső parazitaellenes védelemben részesíteni.
A leírt történet miatt véleményem szerint kevéssé kell aggódniuk – de egy Insecticide 2000 flakonnnal nem lesz megoldható a bolhainvázió.