Pajtás

2018.06.26.

Tisztelt Állatorvos! 4 éves Golden Retriever ivaros kan kutyánk bal szemhéja kb. 3 hete elkezdett ‘lógni’, a szemzug bepirosodott és a harmadik szemhéja is előrehúzódott. Mivel kirándulni voltunk előző nap, arra gyanakodtunk, hogy toklász, vagy egyéb idegen anyag kerülhetett bele, ezért elvittük orvoshoz, aki megvizsgálta, de idegen anyagot nem talált. KApott antibiotikumot és immunkerősítőt, majd hazamentünk. Mivel az állapota nem változott, pár nap múlva újabb vizsgálatra került sor, ahol alaposabb szemvizsgálat (szemfestés, műszeres vizsgálat) történt, de sérülést nem sikerült feltárni. Kapott szemcseppett (Tobradex ill. Voltaren), és javasolták, hogy vigyük szemészeti szakrendelőbe. Így is tettünk, de az újabb alapos szemfenék és egyéb vizsgálatok sem tártak fel rendellenességet, csak egy kicsit megnagyobbodott érhálózatot a szemfenéken. A szemész szakorvos javaslatára a kezelőorvosa vérvételre és mellkas röntgenre kerített sort. A mellkas tiszta, enyhe szívmegnagyobbodással, a vérképe tiszta, enyhe szívenzim emelkedéssel – az orvos szerint a kettő között nincs összefüggés, de a szívére oda kell figyelnünk. Mivel nem derült ki semmi, ami a szemproblémát okozza, türelemre intettek minket. Azóta újabb másfél hét ment el, és most már a másik szeme is hasonlóan “lóg”. Az orvos látta, de továbbra is csak annyit moondott, hogy nagy valószínűséggel idiopátiás és majd elmúlik. A kutya kedve egyébként jó, más tünetei nincsenek, étvágya, széklete rendben van. Sajnos a tapasztalatok azt mutatjk, hogy Golden Retrievernél ezt a Horner szindrómát daganat is okozhatja – de mielőtt koponya MR-re szánnánk rá magunkat, szeretnénk körbejárni a témát a lehető legalaposabban. Ha esetleg van ötletük, tapasztalatuk, kérem segítsenek! Köszönettel, GP

Olvasva a leírását számomra is feltűnő az enyhe szívmegnagyobbodás és a szív enzim emelkedettsége …. de nekem sincs okom kételkedni orvosa véleményében, miszerint a szív funkciója és a kutya keringése még rendben lehet …. annál is inkább mert a szívelégtelenséggel kétoldali szemtünetek, és egyéb tünetek is társulni szoktak.

A tünet egyoldalisága miatt én az ismételt szemvizsgálatra szavaznék, ha az újra nem talál lényeges szemészeti eltérést, úgy neurológiai szakvizsgálat és koponya MRI lehet e következő lépés.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993