Kedves Válaszadó, Nyaron diagnosztizálták korábban remek egészségnek örvendő tacskó fiú kutyánknál az állán lévő kis csomót csontráknak, melyet nem lett volna célszerű operálni. Azóta kezdett többet aludni, kicsit lassulni, de ezt annak is betudtuk, hogy tavasszal múlt 16 éves. Sokat evett, de fogyott. Kapott kis dózisú fájdalomcsillapítót, de nem érzékelünk nála fájdalmat, akkor sem, ha épp elfogyott a szer. Egy-másfél hónapja lassan bezárult a bal szeme, de más nem látszott, kifelé nem nőtt a pici csomó sem. Valószínűleg belül terjedt el a fej bal oldalán a daganat. Három hete rohamos romlásnak indult, nehezen ment, de még evett. Egy hete elkezdett kevesebbet enni, volt, hogy nem kért. Felkelni alig tudott. Lett egy tágoly a szeme felett, melyet kitiszítottak. Csütörtökön kiszakadt a tályog helye és egy darabon lifegett a fején a bőr. Folyamatosan fertőtlenítettük, kötöztük. De még evett. Pénteken már csak ivott. Szombaton pedig sajnos elaludt örökre. Ha ez nem így történt volna, hívtuk volna az orvost, hogy altassa el. Ő már ezt korábban javasolta. Egyrészt kicsit jobb így, hogy nem mi vettük el az életét, mert nagyon nehéz lett volna. Másrészt bízom benne, hogy nem okoztunk felesleges szenvedést Neki. A kérdésem is ezzel kapcsolatos. Mivel a nap nagy részében nem én ápoltam, utóbb tudtam meg, hogy pont az utolsó héten már nem kapott fájdalomcsillapítót. Nem sírt, utolsó előtti napig evett többnyire, morgott másik kutyánkra, a kötözésnél sem jelezte az utóbbi két napban, hogy fájna, bár nem volt lelkes sem – talán már eléggé érzéketlen volt az elrákosidott terület. Csak akkor ugatott, ha pisilnie kellett, hogy vegyük ki. Persze letört és szomorú volt, hisz akart, de nem tudott menni az utolsó héten, mert a daganat miatt már ferdén tartotta a fejét. Csak a daganatos oldalán akart feküdni, ha másikra fektettük, ugatott. A kérdésem, aggódásom tárgya így szomorúságomban annyi, hogy vajon van olyan, hogy egy ilyen kutyus tényleg nem érez fájdalmat? Vagy nem mutatja ki? Segíthettünk volna még a szokásos fájdalomcsillapítóval? Nagyon marcangol a tudat, hogy nem könnyítettük meg eléggé a helyzetét, s én erre nem is gondoltam a nagy aggódások és sírások közepette, hogy már nem kapja a szert. Anyukám, aki gondozta azt mondja azért nem is szólt a szer miatt, mert szerinte nem volt jelentősége, biztosan sírt volna, ha fáj. Én viszont marcangolom magam, bár sajnos jóvátenni nem tudom már. Várom válaszukat, köszönöm!
Nézze, leírása alapján én is úgy érzékelem, és azt remélem, hogy a nagybeteg kutya talán nem szenvedett sokat az utolsó időszakban.
És én is úgy gondolom, hogy a gyógyíthatatlan betegségek esetén akár többféle, erőteljes fájdalomcsillapító szerrel is érdemes kezelnünk a betegeket – és amikor már nem élhet méltó, fájdalom mentes életet, akkor élnünk kell az eutanázia lehetőségével.
Lelkifurdalását teljes mértékben nem tudom megnyugtatni, de remélem, hogy könnyű halála volt a kutyának.
