Pkd

2019.02.08.

3,5 éves cicámnál véletlenül egy uh után derült ki, hogy Pkd-s mindkét veséje. Doktornő uh után el akarta altatni, ezt nem engedtem és kérésemre történtek laborvizsgálatok. Ez elég jó lett kreatinin 113, karbamid 18,2 foszfor 1,8. Átvittem másik orvoshoz, aki vizeletet kért. Megnézte a fajsúlyát, azt mondta kicsit híg, de nem vészes 1016 körüli. Vizelet labor még nincs kész. Átálltunk vesetápra. Tünetek nincsenek. Esetleg kicsit többer iszik, de arra gondoltam hogy kb fél éve csak száraztápot eszik, nedveset nem kéri. Tudom hogy ez gyógyíthatatlan, de mennyi ideje lehet még hátra? Uh alapján a doktornő először két hetet mondott, utána meglepődött a véreredményen. Tényleg lehet ennyire szörnyű a helyzet, jó laborral és tünetek nélkül? Köszönettel

Az ultrahang vizsgálat képein is valamelyest megítélhető, hogy mennyire előrehaladott a betegség, mennyire látható még ép, működőképes vese parenchyma szövet. Emellett a veseparaméterek jelenlegi értékei – majd a kontrol vizsgálatok során mért  vér és vizelet paraméterek változása, az ultrahang képek változásával együttesen tudja előre jelezni a betegség rosszabbodását, progresszióját.

Egy fiatal macska esetében, ha nem nagyon előrehaladott a diagnosztizált vesebetegség, és sikerül a diétás tápokkal hosszűtávon etetni a cicát, úgy hosszú hónapokig, akár néhány évet is meg lehet őrizni a jelenlegi állapotot.

Önnel és állatorvosaival együtt én is remélem, hogy minél hosszabb ideig jó életminőségben lehet megtartani a cicát.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993