Hektor

2007.05.11.

Tisztelt Doktor Úr! Van egy 12 éves németjuhász kutyám, akinek a jobb hátsó lábán az egyik ujját le kellett amputálni tavaly októberben egy daganat következtében. Állatorvos szerint a daganat nem terjedt tovább a kutya testében. Hetente többször viszem sétálni (nem naponta, hiszen van kert) és már tavaly a műtét után felfigyeltem rá, hogy a kuty néha meg-megbotlik. Ezt annak tulajdonítottam, hogy bizonytalanabb lett a járása a műtét után (1 ujjal kevesebb) ill. lehet, hogy olyankor rálép vmire ami megnyomja a heget… De ez nem változott sajnos, minden séta alkalmával botladozott párat az eb. Tegnap este azonban azt vettem észre, hogy amikor a két hátsó lábára ágaskodott, le kellett ülnie, mert a hátsó lába nem bírta és nagyon nehezen kelt fel, mintha egy picit bénulás jelei lettek volna. Hallottam, hogy németjuhászoknál gyakori a bénulás idősebb korban. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a teendő, lehet-e valahogy ezen segíteni (több vagy kevesebb mozgatás esetleg más táp, stb.)? Mire érdemes odafigyelni ill. hogy ez diszplázia? Természetesen állatorvoshoz is el fogom vinni, hogy megvizsgálja, de szeretnék mielőbbi választ kapni a kérdéseimre. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel, Simon Gábor.

Igen, német juhászoknál nagyon gyakori idős korban a hátsó végtag probléma. Néhányuknál ez a csípőizületi diszplázia miatt van, néhányuknál pedig az ún. „cauda equina compressio” (sajnos nincs magyar neve) okozza, és persze a 2 betegség akár egyszerre is jelen lehet. Az előbbi mibenlétét bizonyára ismeri, az utóbbit pedig a gerincvelő végső elágazódásánál a gerinccsatornából kilépő idegek meszesedés miatti nyomása, következményes bénulása okozza. Mindkét betegsék okozhat botladozást, sántaságot. Az ízületi probléma esetében jobb, ha pihentetjük az artrózisos végtagot, és fájdalomcsillapítókkal javítjuk a beteg életminőségét, a bénulásos formánál erre nem mindig van szükség, sőt néha jobb, ha tornáztatjuk, forszírozzuk a végtaghasználatot. Az Ön helyében a daganat kérdést sem hagynám annyiban, érdemes volna alaposan megvizsgáltatni legalább az érintett lábat, de méginkább teljes egészében a beteget, áttétkeresés céljából. Nem írta, hogy milyen típusú daganatot távolítottak el a lábról de ha ez egy rosszindulatú, pl. csontdaganat volt, akkor mindenképp javasolt a szoros utánkövetés, rendszeres áttétkeresés akár röntgenvizsgálattal vagy scintigraphiás vizsgálattal.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993